A toulouse-i kutatók abból indultak ki, hogy az eredetileg vándorló madárnak rengeteg tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy kibírja a hosszú utat dél felé. A kutatás vezetője, Remy Burcelin is ezt magyarázta mondván, hogy a ludak és a kacsák több ezer kilométert tesznek meg ilyenkor. Úgyhogy ösztönösen "túleszik" magukat, hogy feltöltsék testük raktárkészletét. Ezt a procedúrát különböző bélbaktériumok szabályozzák, ezek a bélflóra természetes összetevői. Megvizsgálva ezeket a baktériumokat, azt találták, hogy speciális kombinációjukkal kicsi libákban is be lehet indítani ezt a folyamatot, amelynek természetes következménye, hogy meghízik a májuk. Úgyhogy el is nevezték ezt a fajta libamájat természetesen hízott libamájnak, hiszen nem erőszakos etetés eredménye.

Állatvédők vitatják ezt a módszert is, amely szerintük ugyanolyan természetellenes, mint a tömés, és ugyanúgy kényszeren alapszik, hiszen a baktériumokat nem önként nyelik le a kis libák. Igaz, hogy májuk csak fele akkorára hízik, mint a tömött libáké, de ez nem változtat azon, hogy természetellenes működésre van kényszerítve a testük. A séfek viszont máris imádják ezt az újfajta libamájat, amelynek szerintük nyomába sem ér a hagyományos, töméssel nyert fajta. Egyikük, Simon Carlier azt meséli, az ízükben alig van különbség, de egészen más dolgozni velük. A természetesen hízott libamáj sokkal feszesebb, gyönyörű a színe, legszívesebben úgy tálalná, ahogy az van, hiszen remek az állaga, rendkívül ízletes, de ami a legfantasztikusabb, az a textúrája.