Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2023 verseny fővárosi 3-4 csillagos szálláshely kategóriájának győztesét

A B&B HOTELS Csoportot a franciaországi Brest-ben alapították 1989-ben. Az alapötlet az volt, hogy ötvözik a család melegét a nagy és neves szállodaláncok jellemzően széles kínálatával, írták győztes pályázatukban, amelyből most közreadunk néhány részletet.

Mint írják, ma már több, mint 750 szálloda tartozik a B&B lánchoz 15 országban. A budapesti házat 2021. júliusában nyitották meg, ez a brand első tagja a régióban.

Sikerük titka röviden így foglalható össze:

kényelem, dizájn, biztonság és magas színvonalú szolgáltatások - megfizethető áron.

A lánc házainak mottója; „Only for everyone”, azaz „Csak mindenkinek”. 

A budapesti szállodáról

Az is kiderül, hogy a B&B Hotel Budapest City a 9. kerület szívében, a Boráros térhez közel helyezkedik el, a volt Angyal Irodaház épületében. 214 szobával, 2 meeting teremmel, egy önkiszolgáló mosodával és egy saját fitneszteremmel ideális választás kisebb-nagyobb csoportok elszállásolására, legyen szó diákokról, üzleti társaságokról.

A szerencsés lokáció miatt előszeretettel választják egyéni foglalások alkalmával is, hiszen könnyen megközelíthető mind a reptérről, mind a busz-és vonatállomásokról, de autóval érkező vendégek igénybe vehetik a mélygarázst is, ami összesen 28 hellyel rendelkezik.

Mélygarázs
Mélygarázs

A szállóvendégek számára közkedvelt a Duna közelsége is, hiszen hajós és buszos városnéző túrákhoz egyaránt tudnak csatlakozni egy sétatávolságra.

Belsőépítészeti megoldásokról

A pályázatban megemlítik, hogy központi lokációnak egyik, úgymond hátránya a tömegközlekedéssel és egyéb forgalommal járó zaj, illetve mivel az épület nincs takarásban a Duna felőli oldalon, ezért a napsütés is. Mindezekért az átépítéskor különös hangsúlyt fektettek mind a hő-és hangszigetelés alaposságára, hogy biztosíthassák a vendégek számára a maradéktalan pihenést évszaktól, időszaktól és napszaktól függetlenül.

A szobák berendezését az egyszerűség, letisztultság, míg a közös tereket a modern és bohém stílusjegyek jellemzik.

Szoba, kilátással
Szoba, kilátással

Érdemes kiemelni, hogy mind előbbiben, mind utóbbiban, a díszítőelemek Budapestet idézik: az ágyak mögött a város látképének sziluettjét, míg a folyosókon a szőnyeg mintázata magát a térképet tárja a vendég elé. Az étterem egyik „éke” egy 3Dimenziós egyszarvú, amely különlegességéből adódóan rendszeresen ragadja meg az idelátogatók figyelmét, ezen felül közkedvelt helyszín médiaszereplésekhez és tárgyalásokhoz, megbeszélésekhez.

A B&Bar és Rooftop részről

A szállodához tartozik egy bár, amely a vendégek kényelmét szolgálva helyet ad a reggelinek, ezen felül meleg étkezésre is lehetőség van este 10 óráig. 

Az épület tetején kialakításra került egy 38 férőhelyes Rooftop bár, amely páratlan kilátást nyújt a Gellért-hegyre, a budai hegyekre és számos egyéb nevezetességre. 

Az étterem reggeli kínálata
Az étterem reggeli kínálata

Összességében elmondható, hogy átépítéskor a cégcsoport jelmondata tökéletesen megvalósult, hiszen

a praktikusság mellett megjelenik az egyediség, a letisztultság mellett az eklektikusság, a modernitás mellett pedig  a klasszikusság

- így valóban mindenkinek szól, írják.

Pályázatokról, elismerésekről

Személyes találkozónk alkalmával a ház fiatal igazgatója, Takács Sára Anna elmondja, meggyőződése, hogy

egy brand felépítéséhez szorosan hozzátartozik pályázatokon, versenyeken való indulás.

Hiszen ez nagyban segíthet abban, hogy a lánc egyre nagyobb ismertségre tesz szert a szállodai piacon, nem beszélve arról az örömről, amikor nemcsak pályáznak egy díjra, hanem meg is nyerik azt, ahogy a Klasszis TopDesign verseny tavalyi megmérettetésén történt.

B&B Shop, amit imádnak a vendégek, hiszen éjjel-nappal nyitva tart
B&B Shop, amit imádnak a vendégek, hiszen éjjel-nappal nyitva tart

A díjátadón követően indultak egy céges programra, ahol örömmel újságolták el a győzelmet, és természetesen összes közösségi csatornájukon is beszámoltak róla a nagyközönség felé.

Vendégkörről, szobák, vendégterek megoldásairól

A ház vendégkörét különben alapvetően üzleti utazók, diákcsoportok, sportesemények résztvevői adják, az átlagos vendégéjszakaszám a budapesti ház esetén 3-4 nap. Azonban vannak hosszú távra kiadott vendégszobáik is, egy-egy megállapodás értelmében akár 1 hónapra is bérelnek náluk szálláshelyet cégek, üzleti utazók.

A korosztáy vegyes - sokan érkeznek párjukkal, a 30-40-es korosztályból kerül ki a legtöbb hozzájuk érkező. A hotel híresen állatbarát, sok kutyát-macskát láttak már vendégül. 

Kiemeli még az igazgató, hogy

a szobák kialakításakor külön figyelmet fordítottak a megfelelő hangszigetésre az építők, hiszen a ház adottságaiból, lokációjából adódóan kiemelt jelentőségű a megfelelő hő- és hangszigetelés.

Valamint a modern, egyszerű, letisztult megoldások jellemzők a házban mindenfelé: az étterem környéki vendégtér igazi találkozópontja a  fiatal generációnak, az idősebb korosztály tagjainak. Sokan napközben sem hagyják el a szállodát a vendégek közül - itt tartják megbeszéléseiket, innen dolgoznak akár a világ túlsó pontja felé.

 

 


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.