Eladó Danubius-hotelek

A Danubius Hotels megkezdte az alacsony kategóriájú szállodáit tömörítő Béta-lánc saját tulajdonú szállodáinak értékesítését.

A Portfolio.hu internetes újság értesülései szerint összesen négy, a lánchoz tartozó szállót kínálnak, a hévízi Hotel Parkot, a keszthelyi Hotel Hullámot és Hotel Phoenixet, illetve a Hotel Esztergomot. A kétcsillagos Phoenix „kikiáltási” ára abszolút értékben és a 73 szobára vetítve is a legalacsonyabb, mindössze nettó 200 millió forint. A háromcsillagos házak közül szobára vetítve a Hotel Hullám a legolcsóbb, nettó kb. 8 millió forint/szoba árral (összesen 400 millió plusz áfa a létesítmény). A négy szállodával egyébként az összes Beta-lánchoz tartozó és Danubius-tulajdonban lévő ház eladásra kerül. A meghirdetett árak alapján nettó 1,4 milliárd forint folyhat be a Danubiushoz, és ennek egy érezhető része vélhetően eredményként is jelentkezhet a csoportnál. A Beta-lánc eladása illeszkedik a Deák Imre vezérigazgató által tavasszal felvázolt stratégiába, amelynek alapján a földrajzi felosztás helyett szolgáltatás alapján kategorizálják a Danubius szállodáit, és ebbe a struktúrába a Beta nem nagyon fért bele. (Napi Gazdaság)

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.