A TRI Hospitality Consulting kutatásából az derült ki, hogy a vizsgált tíz város közül kilencben esett a foglaltság, nyolcban pedig a profit. Az egy kiadható szobára jutó GRP (gross operating profit) a tavaly augusztusi 65,1 euróról idénre 33,06 euróra esett. Az átlagos szobafoglaltság Bécsben zuhant a legnagyobbat: 12,4 százalékot, és 71,6 százalékon állt meg. Az ok elemzők szerint a gyenge hazai kereslet és az észak-amerikai és a japán turisták számának (20 illetve 12 százalékos) csökkenése. Jó időszakot zárt ezzel szemben München, ahol 33,4 százalékkal 131,42 euróra emelkedett az átlagos szobaár. A bajor főváros ezt a 25 ezer résztvevőt a városba vonzó kardiológiai kongresszusnak köszönheti. A legjövedelmezőbb hotelpiac még mindig a londoni, bár a legmagasabb átlagos szobaárat (222,39 euró) Párizsban regisztrálták. (www.hotelsmag.com)
Esett a szállodaláncok profitja Európában
Augusztus fekete hónap volt az európai szállodaláncok számára: még az olyan „húzóvárosok”, mint Prága, Bécs és Amszterdam is megérezték a visszaesést.
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre
Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész
Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton
Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások
Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája
Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton
Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50
Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén
Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.