Füveseknek nyílt szálloda Los Angelesben

Megnyílt Los Angelesben az Egyesült Államok első olyan szállodája, ahol a vendégek háborítatlanul hódolhatnak a marihuánás cigaretták élvezetének.

A kaliforniai nagyváros koreai negyedének szívében álló, 1920-as években épült Normandia hotel mostanáig átlagos szállodaként működött, de kedd estétől szélesre tárja kapuját a "füvező" vendégek előtt. "Teljesen ésszerű lépés volt. Ez egy nagy város. Szükség volt egy ilyen helyre, nekem pedig változtatásra volt szükségem" - magyarázta a Los Angeles Times című újságnak Dennis Peron, a projekt elindítója, aki régóta szószólója a marihuána gyógyászati célú fogyasztásának, amely Kaliforniában már engedélyezett.

Két éjszaka 420 dollárba (körülbelül 82 500 forintba) kerül a marihuánát füstölőknek, de ezért a pénzért "nem kell törölközőt tenni az ajtó alá, hogy a füst ne szökjön ki" a szobából. És a szomszédokat sem fogja zavarni a dolog - ígéri Peron. Arról nem beszélt, hogy a "füvet" a szálloda biztosítja-e vagy a vendégeknek kell hozniuk saját - igaz, "gyógyászati célra" szolgáló - készletüket, miként a törvény előírja.

"Felejtsétek el Amszterdamot! Találkozzunk a Hatodik utca és a Normandia utca kereszteződésénél! Nem lesz szükséged sem útlevélre, sem repülőjegyre, hogy eljöjj a Normandiába. Minden út a Normandiába vezet. Metrón, busszal, taxival - a világ kellős közepén vagyunk!" - ismerteti Richard Eastman, a szálloda reklámfelelőse a hotel mottóját.

Novemberben Kalifornia lakossága népszavazáson dönt arról a törvénytervezetről, amely élvezeti céllal is engedélyezné a marihuána fogyasztását. Támogatói azzal érvelnek, hogy a kábítószer legalizálásával az óriási költségvetési hiánnyal küzdő szövetségi állam több adóbevételhez jutna. (MTI)


Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.
MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben 

Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.