így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája

Az évek múlásával egyre inkább egyértelművé válik, hogy a fenntarthatóság és a környezeti hatások figyelembe vétele nélkül ma már egy márka sem életképes. Ideje komolyan venni a környezeti és társadalmi felelősségét, és fenntartható üzleti gyakorlatokra törekedni.

A szállodaipari trendek alapján jól tetten érhető, hogy az átlagos szállóvendéget foglalkoztatja a fenntarthatóság ügye. Az ökológiai lábnyom csökkentését eredményező lehetőségek, például a környezetbarát szállodák iránt egyre fokozódik az érdeklődés. Ugyanez a helyzet a szépségiparban is. Bár a kozmetikai ipar – minden évben – 120 milliárd darab műanyag csomagolóanyaggal szennyezi a környezetet, mára már mindenki egyetért abban, hogy azok a módszerek és termékek, amelyek a szépséget szolgálják, nem árthatnak közben a természetnek. A két terület pedig sokszor támogatja egymást ebben a témában.

A több mint 40 hazai és nemzetközi díjjal is elismert Vintage Beauty és „Az év zöld szállodája” kitüntetéssel korábban elismert Thermal Hotel Visegrád**** kapcsolata nagy múltra tekint vissza, hiszen hazánk kiemelkedő szépségmárkája immár 6 éve szállítja a lakosztályok és  prémium szobák ajándékait, a wellness részlegen található lakossági termékeket és természetesen a hotel kozmetikájában található kezelések alapanyagait is.

 

Májustól azonban szintet léptek és az összes helyiségben, 56 szobában és 10 lakosztályban is jelen lesz a márka funkcionális tisztálkodó kozmetikumokkal, nem is akárhogyan! Naturix minősített natúr termékeket fejlesztettek, melyet újratölthető flakonba zártak és az ennek elhelyezésére alkalmas saját falikart is gyártottak. Az eredmény? Kevesebb szemét, kevesebb szállítási költség, kisebb ökológiai lábnyom.

10 000 vendégéjszaka, 30 000 db műanyag flakon

A szállodaipari trendek alapján jól tetten érhető, hogy az átlagos szállóvendéget foglalkoztatja a fenntarthatóság ügye
A szállodaipari trendek alapján jól tetten érhető, hogy az átlagos szállóvendéget foglalkoztatja a fenntarthatóság ügye
Fotó: Thermal Hotel Visegrád

 

„A termékek 99,5%-ban természetes összetételűek és dermatológiailag teszteltek, magyar fejlesztéssel és magyar gyártással készültek. Nem beszélve arról, hogy minimális csomagolásos rendszerrel és elhanyagolható logisztikai költséggel kerülnek szállításra, mely mind a környezeti terhelés minimalizálását szolgálják. Ha azzal számolunk, hogy átlagosan 10 000 vendégéjszaka van egy szállodában, és feltételezzük, hogy mindenhova jut 1 kis flakon tusológél, sampon és folyékony szappan, akkor ezzel az innovatív megoldással 30 000 db kis műanyag flakont tudunk kiváltani. És ez csak 1 szálloda.”

- mondta Szakonyi Eszter, a márka alapítója. „Innentől kezdve a szállodába látogatók a Vintage Beauty Purple Plum Folyékony Szappanjával és Vintage Beauty Purple Plum 2:1 sampon:tusológél termékével is találkozhatnak.” - tette hozzá.

Nemzetközi színvonalú lokális magyar márka

A Thermal Hotel Visegrád****superior számára már a kezdetektől fontos, hogy ne csak a tökéletes kikapcsolódáshoz biztosítsa a legjobb feltételeket, hanem mindenki közös jövőjére is fókuszáljanak, így rendkívül elkötelezettek a fenntarthatóság mellett. Nem véletlenül nyertek díjat is ebben a kategóriában: az Utazó Magazin „Az év zöld szállodája” kitüntetéssel ismerte el fenntarthatósági törekvéseiket.

Thermal Hotel Visegrád
Thermal Hotel Visegrád
Fotó: Thermal Hotel Visegrád

„Saját erőfeszítéseinken túl az is fontos számunkra, hogy olyan partnerekkel dolgozzunk együtt, akik szintén elkötelezettek a környezetbarát megoldások mellett. Erről szerencsére nemcsak mi gondolkodunk így. Azt látjuk, hogy a turizmusban is kiemelten fontos céllá vált a fenntarthatóság, egyre több szálláshely helyezi előtérbe a zöld megoldásokat. A Thermal Hotel Visegrád****superior számára lényeges, hogy ezen a területen is trenddiktáló legyen, és olyan környezetbarát lehetőségekkel járhassunk élen, amelyekre méltán lehetünk büszkék. A Vintage Beauty környezetbarát törekvéseinek, finom termékeinek és a pozitív visszajelzéseknek ismeretében büszkén és örömmel fűzzük szorosabbra az együttműködést a jól ismert kozmetikai márkával.” - nyilatkozta Nagy-Bándli Zsófia a hotel stratégiai igazgatója.


Igazgatóváltás ennél a belvárosi ötcsillagos háznál

Igazgatóváltás ennél a belvárosi ötcsillagos háznál 

Mátrafüredről érkezett Budapestre a Verno House új szállodaigazgatója.
Átvette a budai Carlton Hotel üzemeltetését az Eventrend Group

Átvette a budai Carlton Hotel üzemeltetését az Eventrend Group 

A cégcsoport vezetői 2024. május 15-én írták alá a hosszútávú bérleti szerződést a főváros szívében, a budai vár aljában található 95 szobás bed&breakfast szálloda teljes körű üzemeltetésének átvételéről.
 A jövő turizmusa: Tárki kutatás és AI újítások az Everguest konferencián

A jövő turizmusa: Tárki kutatás és AI újítások az Everguest konferencián 

Elkerülhetetlen a mesterséges intelligencia forradalma.
Újabb rangos nemzetközi díjat nyert el a Hunguest Hotels megújult arculata

Újabb rangos nemzetközi díjat nyert el a Hunguest Hotels megújult arculata 

A 2009-ben alapított A’ Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett nemzetközi design versenye.
Superbrands díjas a Bükfürdő Thermal & Spa

Superbrands díjas a Bükfürdő Thermal & Spa 

Nyugat-Magyarország egyetlen fürdőjeként nyert Superbrands díjat a Bükfürdő Thermal & Spa.
Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat

Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat 

Az idei díjátadó ünnepség a közelmúltban megújult a Városligetben található Millennium Házában található Millennium Kávéház és Étteremben került megrendezésre.
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben

Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben 

Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre

Új szállodai brand érkezik Budapestre 

Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész

Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész 

Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.