Fenntarthatóság a turizmusban

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon: kié a felelősség és mit keresnek az utazók?

Az 1007 fős primer felmérés az egyéni és közösségi felelősség kérdéskörét járta körbe, azt is vizsgálva, hogy jelenleg miért tartanak fenntarthatónak egy-egy térséget ma Magyarországon, s mely térségekre tekintenek fenntartható úticélokként a válaszadók.

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy miközben a válaszadók mintegy 38%-a számára fontos a turisztikai térségek fenntarthatóbbá tétele, negyedüknek ugyanakkor nincs elég információja ahhoz, hogy ebben a kérdésben bármit is nyilatkozni tudjon, ami azt mutatja, hogy sokkal intenzívebb kommunikációra lenne szükség ebben a témában.

A válaszadók szerint a fenntartható turizmus fejlesztése elsősorban a turisztikai szolgáltatók egyéni, valamint a helyi közösségek felelőssége. Sokkal kevesebben gondolták azt, hogy a településvezetésnek kellene tennie átfogóan valamit ezekért a célokért, s még kevesebben vélik, hogy az utazó saját maga is felelős a fenntarthatóság biztosításáért.

Ezt erősíti az a tény is, hogy a válaszadók 54%-a csak akkor nyitott arra, hogy fenntartható úticélokat válasszon, ha az adott térség ugyanazt nyújtja, mint amit eddig megszokott az utazások során, s csak a 15%-uk lenne hajlandó változtatni az utazási szokásain a fenntarthatóság érdekében. Jelenleg a válaszadók 45%-a számára nem meghatározó a nyaralás, pihenés megtervezésekor, hogy az adott úticél közvetít-e fenntarthatósági értékeket, például fókuszba helyezi-e a helyi közösség erősítését vagy éppen a negatív környezeti hatások csökkentését, bár reményt keltő, hogy további 29%-uk az ilyen úticélokat preferálja, ha árban elérhető.

A szolgáltatói felelősségre hívja fel a figyelmet az a tény, hogy a válaszadók 29%-a már tudatosan keresi a fenntartható szállásokat. Ennél magasabb azoknak az aránya (38%), akik ezt a szempontot figyelmen kívül hagyják, további 25%-uk  pedig nem tudja, hol szerezhet erről információt.

Mindez két nagyon fontos feladatot vetít előre: egyfelől segíteni kell a helyi turisztikai szolgáltatókat abban, hogy a saját egyéni felelősségi körükben újragondolják a szolgáltatásaikat, másfelől pedig az újragondolt szolgáltatásokon keresztül szükséges az utazói felelősségre is a jelenleginél sokkal intenzívebben felhívni a figyelmet.

A kutatás másik fontos kérdésköre, hogy mit tekintenek fenntartható úticélnak a válaszadók.   Elsősorban a természetjáráshoz (67%), illetve a falusi térségekhez kötődő (54%), anyagilag elérhető (34%) térségekre tekintenek így.

A fenntartható úticélok rangsorának kialakításakor egyenként lehetett voksolni Magyarország kiemelt turisztikai területeire. Ez alapján a TOP 5 fenntartható desztináció Magyarországon a válaszadók szerint:

  1. Tokaj-Hegyalja (51%)
  2. Hévíz (44%)
  3. Esztergom és a Dunakanyar (43%)
  4. Balaton (38%)
  5. Eger (30%)

Forrás: Innotime Hungary / Turizmus Online


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.