Kassán nyitja meg első kelet-európai szállodáját a Doubletree by Hilton

London, Cambridge, Aberdeen és Milánó mellé sorakozott fel Kassa: Európában ötödikként, Kelet-Európában pedig elsőként szállodát nyit itt a Doubletree by Hilton.

A tervek szerint még az idén megnyitják Kassa főutcáján a 14 emeletes, 187 szobás szállodát, amelynek mintegy 1200 négyzetméteres bankett- és konferenciaterme is lesz. A reggelit az „Symhony” nevű teremben, az ebédet vagy a vacsorát az Olive Tree nevű mediterrán étteremben, a nap végén a frissítő koktélokat pedig a Lobby Bárban fogyaszthatják el a vendégek. Minden szoba a legmodernebb technikával – síkképernyős televíziók, nagy sebességű drót nélküli internet – és – többek között – ergonómikus székekkel lesz felszerelve. A felső kategóriás szálloda célközönségét az üzleti utazók és a turisták alkotják. „A lánc választása azért esett Szlovákia második legnagyobb városára, mert közel van a magyar, ukrán és lengyel határhoz, valamint fontos üzleti, kulturális és ipari központ” – mondta Dave Horton, a márkáért felelős senior elnökhelyettes.

A Doubletree by Hilton márkának ez lesz az ötödik szállodája Európában. A másik négyet is egy éven belül nyitották, ami Simon Vincent, a Hilton Hotels Europe elnöke szerint bizonyítja, hogy a céljuk „ennek az izgalmas márkának, illetve a Hilton család tagjainak a gyors meghonosítása Európában, illetve a fejlődő piacokon.” A Doubletree by Hilton Kosice a harmadik Hilton Hotel, amit az idén megnyitnak Európában: a másik kettő a Hilton Excelsior Palermo Szicíliában és a Trianon Palace Versailles, amely a Waldorf Astoria Collection része. A tervek szerint összesen húsz Hilton hotelt nyitnak az idén Európában: Doubletree by Hilton lesz Chesterben (Anglia), Dunblane-ban (Skócia), Novoszibirszkben és Lecce-ben (Olaszország).


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.