Kétéves integrációt zárt a Szallas Group

Lezárult a Szallas Group integrációs folyamata, melynek eredményeként a Travelminit.ro átállt a Szallas.hu technológiai hátterére. A Travelminit.ro a román szállásfoglaló piac második legnagyobb szereplője évi 18,5 millió látogatóval. Az integráció révén a következő 3 évben jelentős növekedésre számítanak a keresztirányú utazásokat illetően Romániában és Magyarországon egyaránt. A 2018-as összefonódásuk óta 2023 végére a Travelminit árbevétele és foglalási száma a nyolcszorosára nőtt, a következő 3-5 évben még további négy-ötszörös növekedést várnak. 

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

A Szallas Group többlépcsős nemzetközi terjeszkedésének egyik első mérföldkövét jelentette, amikor 2018-ban tulajdonrészt szerzett Travelminit International SRL-ben, Romániában, majd 2020-ban 100 százalékos tulajdonosa lett. Az együttműködés fontos pillére volt, hogy a román oldal álljon át a Szallas.hu technológiájára, de a Travelminit maradjon meg önálló, helyi operációként és márkanévként. 

„A Szallas.hu platform  technológiai háttere már bizonyított, ezért egyértelmű volt, hogy a román piaci növekedés mellett teljes technológiai átállást is megvalósítunk a Travelminit.ro esetében, hogy magasabb fokozatra kapcsolva, erőinket egyesítve közösen száguldjunk célunk felé, hogy a kelet-közép-európai régió meghatározó szállásfoglaló szereplője legyünk” 

– magyarázta Szigetvári József, a Szallas Group leköszönő vezérigazgatója.

Szigetvári József / Fotó: szállás.hu
Szigetvári József / Fotó: szállás.hu

 „Ezen lezárt fejlesztésünk célja, hogy még több vendéget hozzunk szállásadó partnereinknek mindkét országban” 

– tette hozzá Rigó Ferenc, aki a Travelminit vezetője, februártól pedig a Szallas.hu Zrt. átmeneti vezérigazgatója.

Az integráció a magyar és a román vállalat valamennyi területét – így az ügyfélszolgálatot, partnerkezelést, marketinget, értékesítést stb. – érintette.

„Nemcsak a vendégek kaptak vadonatúj foglalási oldalt Romániában, a szálláshelyek adminisztrációs felülete is teljes mértékig megújult, és persze a kollégáinknak is egy teljesen új keretrendszer használatát kellett megtanulniuk. Egy ilyen integráció önmagában is tartogat kihívásokat, azonban itt külön megpróbáltatást jelentett, hogy a román felületeken napi több tízezren keresnek szállást és sok ezren foglalnak hetente. Így nem túlzás azt mondani, hogy egy autópályán, mozgó járműben cseréltünk motort és karosszériát.”  

– részletezte Rigó Ferenc.

Rigó Ferenc / Fotó: szállás.hu
Rigó Ferenc / Fotó: szállás.hu

A 2018-as összefonódás óta 2023 végére a Travelminit árbevétele és foglalási száma a nyolcszorosára nőtt, a következő 3-5 évben még további négy-ötszörös növekedést várnak. A Travelminit.ro a román szállásfoglaló piac második legnagyobb szereplője évi 18,5 millió látogatóval. Az integráció révén a következő 3 évben jelentős növekedésre számítanak a keresztirányú utazásokat illetően Romániában és Magyarországon egyaránt. A magyar vendégek a 2018-as román szálláskínálat négyszereséből, 7500 szálláshelyből választhatnak, míg Romániában a vendégek már elérik a teljes magyar szálláskínálatot, ami közel 17 ezer szállásajánlatot tartalmaz.

A legtöbb Romániából érkező vendég elsősorban a kelet-magyarországi régióba látogat el. Eddig a leggyakrabban Gyula, Hajdúszoboszló, Budapest, Nyíregyháza, Szeged és Makó szálláshelyeit keresték. Főként családok és párok foglalnak, jellemzően legalább reggelit nyújtó lehetőségeket böngésznek, de népszerű a félpanzió is. Utazásaik célja többnyire a wellnessezés, amit legjobb, ha a szállás maga nyújt, vagy olyan településre foglalnak, ahol népszerű a város fürdője. Az általuk legkeresettebb szállástípusok a hotelek és panziók, városlátogatások esetén pedig az apartmanok is. Évközben általában két éjszakára, jellemzően hétvégére foglalnak, nyáron pedig 5-7 éjszakás üdülést terveznek.

A Szallas Group nemzetközi akvizíciós stratégiájának legelső állomása Lengyelország volt, ezt követően került sor Romániára, majd Csehországra. Szallas Group márkanév alatt a cégcsoport ma már összesen 16 terméket működtet 5 országban, 6 irodában. 2022 őszén jelentették be a Szallas Group eladását, a tranzakció zárultával a lengyel Wirtualna Polska lett a cégcsoport tulajdonosa. A magyarországi cégek árbevétele 9,2 milliárd forint volt 2023-ban, ez közel 10 százalékos növekedés 2022-hez képest. A Travelminit International SRL 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, amely 63 százalékos növekedés 2022-hez képest.


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.