A rendezvény célja, hogy jól hasznosítható és a gyakorlatba könnyen átültethető technikákat, módszereket osszon meg az ágazat képviselőivel az értékesítés és a marketing területén a túlélés és a továbbélés érdekében. A válasz a válságra alcímet viselő konferencia előadói neves turisztikai és marketingszakemberek lesznek. A budapesti Radisson Blu Béke Hotel-ben tartandó eseményen a részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés függvénye, amelyek elfogadása a beérkezés sorrendje szerint történik. Legkésőbb június 7-ig az info@vimosz.org címen várják a jelentkezéseket.
Konferencia a túlélésért szállodásoknak
A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság 2009 októberében konferenciasorozatot indított az ágazat hazai vállalkozásai számára. A sorozat következő rendezvényére 2010. június 9-én kerül sor, amelyre a szervezők meghívnak minden érdeklődő szállodaipari szakembert.
Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye
2025 tavaszán nyílhat meg a grandiózis beruházás, amely hatalmas löketet adhat Hévíz turizmusának.
Három napon át ünnepelték a Kimpton BEM Budapest megnyitását
A megnyitók egyikén, amikor az utazási szakma és a rendezvényes cégek képviselőit hívták el – 2024. szeptember 13-án, pénteken - mi is jelen lehettünk.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Álmodj, tanulj, valósítsd meg önmagad!
Folytatódik a Marriott-lánc ingyenes képzési programja.
Nemzetközi elismerés egy pesti hotel vendégirányító rendszerének
Red Dot díjat nyert a Dorothea Hotel látogatóirányító rendszere.
Új szinten egy hazánkban is elérhető fenntartható turisztikai minősítés
A Good Travel Seal a világ legmegbízhatóbb minősítései között szerepel.
Az Év Fiatal Szállodását keresi az MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége meghirdeti az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázatot.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Stratégiai partnerség a vendégelégedettség növelése érdekében
A Novotel Budapest Centrum a Kertesz Communications Consulting Kft.-vel (KCC) kötött megállapodást.
Szuperlokáció, walking vendégek, jó ár-érték arány - új üzemeltetőnél Buda egyik négycsillagosa
2024. augusztus 23-án nyílt meg újra Buda egyik, a Covid óta Csipkerózsika-álmot alvó négycsillagos szálláshelye.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.