Loire-menti kastélytúra Turán

Frissítve - Eredeti pompájában fogadja nyár közepétől vendégeit a BOTANIQ Turai Kastély. Bejártuk több mint tíz hektáros parkját, és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szervezte túrán, a tagsággal közösen, betekinthettünk a falak közé.

Csak úgy repkednek a nagy nevek, miközben vezetőnkkel sétálunk körbe a nyáron átadott, a mára kívül-belül teljesen megújult BOTANIQ Turai Kastélyban, egykor a Schossbergerek nyári lakhelyén. Amely még korábban Eszterházy-birtok volt, majd jött a Tornyai Schossberger-család, - akik Ferenc Józseftől kapták nemesi címüket -, és akik Petz Ármint és Jámbor Vilmost bízták meg a kert kialakításával (előbbi nevéhez a pesti Állatkert növényvilágának kialakítása is fűződik).

A mostani ismert hazai nevek közül Litauszky Zsolt gasztroszakembert emelnénk ki, aki az üzemeltetését felelős BDPST Group nevében szakmai tanácsadóként segítette a ház séfjét, Levente Norbertet az ínycsiklandó menü megtervezésében.

De elhangzik még Stefánia belga hercegnő neve is, akinek anno nagyon fájt a foga az épületre, sőt, a mai hírességek közül Angelina Jolie filmsztár is szóba kerül, aki itt forgatta „A vér és méz földjén” című filmjének jónéhány jelenetét.

"Nem csak játék és mese..."

De azért ne gondoljuk, hogy a turai, egykori bárói nyárilak élete csupa szépség volt, hab és mese. Hiszen miután az idős báró hirtelen elhunyt, fia pedig sosem tért haza a második világháború alatti munkaszolgálatból, árván maradt az épület, és tényleg isteni csoda kellett ahhoz, hogy valaha is megmeneküljön.

Ugyanis Csipkerózsika álma alatt az egykor szebb napokat látott épület először német, majd orosz katonai bázis lett, majd a szocializmus ideje alatt általános iskolaként funkcionált. 

A mai helyiek még most is meg tudják mutatni a kastélyban, hogy merre voltak a tantermek, hol tornáztak annak idején diákként, merre öltöztek át, és hol voltak a tanárok szolgálati lakásai. Szerencsére ma már ismét olyan, amiért valójában született: pazar épületként magasodik a 10 hektáros park közepén, és a hatalmas méretű renoválási munkáknak köszönhetően nemcsak az épület, hanem óratornya, egykori pálmaháza, sőt, a mellé épített vadonatúj kiszolgáló egységekkel együtt egy minden igényt (luxusigényt is) kielégítő, kortárs dizájnnal, főként olasz bútorokkal berendezett, exkluzív szálláshellyé és rendezvénytérré vált.

Számozott fák, párját ritkító kertépítészeti megoldások

Amúgy a BOTANIQ szó nem véletlen a kastély nevében, hiszen az épületet körülölelő park valóban párját ritkító nemcsak idehaza, hanem az európai kastélykertek körében is. A ház eredeti tulajdonosa alakíttatta annak idején a kastély növényvilágát, és bár európai stílusú kertet hozatott létre a régi Magyarország imitálta domborzaton, valóban olyat, akár egy önálló művészeti alkotás.

Azonban a magyar kertművészet alkotásainak nagy részét a történelem viharai megsemmisítették, épp ezért rendkívül ritka az, ha egy kastély és kert együttese még megmenthető állapotban maradt. Tura ezek közé sorolható, ezért kiemelten fontos volt a fejlesztő számára, hogy a két tervező, Petz Ármin és Jámbor Vilmos hagyatékának megfelelően újítsák meg a parkot.

Jellemzően az azonos fajú cserjéket, fákat egy helyre ültették, így más-más területre, egy-egy kört alkotva kerültek össze a bükkök, platánok, tölgyesek. Mint halljuk, annyira védettek a fák, hogy mindegyikük számot is kapott, és éjjel-nappal kertészek gondozzák, ápolják a faunát.

Portugál pala, süttői, sóskuti mészkő

Nemcsak a kastély egykori kertje, az épület belseje is tetőtől talpig megújult. Pedig talajvíz, beázások, egy elszenvedett tűzvész nyomai, lyukas tető és persze a széthordott egykori berendezés romjai is mind nehezítették a renoválási munkát. Arról nem is beszélve, hogy az épület, parkostul hosszú évek óta műemlékvédelem alatt áll, így minden egyes felújítási, átalakítási mozzanatot egyeztetni kellett az illetékesekkel, ami sokszor megnehezítette a határidős munkát.

Az 1883-ban épült, neoreneszánsz stílusú kastély műemléki rekonstrukciója minden apró részletre kiterjedt, így például a tetőfelújításhoz használt palalemezeket ugyanabból a portugáliai, szerencsére még ma is működő palabányából szerezték be, ahonnét az eredeti építkezéshez is rendelték.

Az egykoron gyönyörű, süttői, illetve sóskúti mészkőből készült korlátok, boltívek mindegyike is felújításra vagy teljes újjáépítésre szorult. Az idő vasfoga nem kímélte a kastély falain található gyönyörű díszítő festést sem: a helyenként teljesen tönkrement díszítő elemeket közel 5 hónapig tartó folyamatos munka árán sikerült helyreállítani, aminek köszönhetően immáron az eredeti állapotú motívumok csodálhatók meg. Érdekesség, hogy a kastélyban található falfestményeket anno az a Scholtz Róbert festette, aki az Operaház díszítőfestését is készítette.

Rendezvények előtt is nyitva áll

Az épületben 19 vendégszobát (eredetileg 99 helyiség volt), köztük több executive lakosztályt, közösségi tereket, bel- és kültéri résszel spa- és wellness részleget, freskókkal díszített báltermet (rendezvényhelyszínként) kisebb-nagyobb szalonokat és 48 fő befogadására alkalmas éttermet alakítottak ki.

Egy bár is helyet kapott, amelyhez a pálmaház kapcsolódik, ami délutáni kávézáshoz, teához, vagy koktélozáshoz ideális helyszín lehet.

 

Mint a ház igazgatója, Csetnegi Zoltán elmondta, a kastély a vendégek számára ezentúl télen-nyáron nyitva áll. Megtekinteni előzetes bejelentkezés alapján lehet, a szállóvendégek előtt pedig már július óta nyitva a csodálatosan restaurált kastély.

 

 

 

Forrás: BDPST / Turizmus Online


Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött

Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery rózsaszínre váltott a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás!

Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás! 

Mutatjuk, kikre lehet voksolni október 27-ig.
Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik

Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik 

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról, de az éves átalányadó megemelését valamint a két évre szóló moratóriumot már bejelentették.
Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól

Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól 

Kilenc százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest.
Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő

Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő 

A budapesti a&o Hostel nemrégiben jelentős lépést tett a fenntarthatóság felé azáltal, hogy befejezte egy korszerű napelemrendszer telepítését.
Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel

Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel 

A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére, és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Szántódon található ötcsillagos ház.
Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél

Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél 

A Danubius Hotels az új piaci kihívásokra reagálva újraszervezte értékesítési területét, amelynek élére Bánfi Katát nevezte ki, Director of Sales pozícióba.
Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén

Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén 

Bejelentette 2024-es év nyerteseit a World Culinary Awards és a World Spa Awards.
Új megoldás a vendégvélemények kezelésére

Új megoldás a vendégvélemények kezelésére 

A SurvAI AI-alapú szoftveres megoldással minden eddiginél gyorsabban növelhető a vendégelégedettség.
Nevet vált a  Boutique Hotel Budapest

Nevet vált a Boutique Hotel Budapest 

A Boutique Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Zara) 2006. augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest szívében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.