Megalakult a Hotel Nemzeti Művész Klub

Számos elismert művész részvételével megalakult a Nemzeti Művész Klub (NMK). Az alapító tagok között szerepelnek a Nemzet Színészei, illetve több művészeti ág elismert képviselője. A klubnak a 2009. júniusi megnyitót követően a felújított Hotel Nemzeti ad otthont. A szálloda célja ismét bekerülni Budapest kulturális vérkeringésébe.

„Nyártól a szállodánkban újra egymást váltják majd a különféle kulturális rendezvények. A Nemzeti Művész Klubbal közösen szervezünk előadóesteket, sanzon esteket, felolvasóesteket, könyvbemutatókat. Rendszeresen helyet adunk híres magyar kortárs festőművészek kiállításainak, különböző iparművészeti és fotókiállításoknak is” – hangsúlyozza Nagy Anikó, a Hotel Nemzeti igazgatója. A patinás környezetben megrendezésre kerülő kulturális programok során reflektorfénybe kerülnek a Művész Klub tagjai, illetve a tagok és pártolók által ajánlott ifjú tehetségek.

A Nemzet Színészei közül Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula és Szabó Gyula is elfogadta már a NMK meghívását. Hernádi Judit és Gálvölgyi János is igent mondott. Ugyanakkor az NMK nyitott többféle művészeti ág felé is: csatlakozott már Frenák Pál koreográfus, Karafiáth Orsolya költő, Keleti Éva fotóművész, Kocsis Zoltán zongoraművész, Náray Tamás dizájner, Sass Sylvia operaénekes, Szakály György táncművész illetve Szamódy Zsolt fotóművész is.

A klub a tagok javaslatai alapján tovább bővül, így júniusra, amikorra a klub helyszíne, a Hotel Nemzeti felújítása befejeződik, a magyar kulturális élet színe-java pazar és elegáns környezetben találkozhat egymással és a közönséggel.

A NMK a programszervezés mellett kulturális tanácsadó szolgáltatást is nyújt majd a szálloda vendégeinek. A júniusi nyitásra elkészülő kulturális ajánló weboldal segítségével lehet majd válogatni Budapest művészeti programjaiból.


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.