Megfelelő munkaerő nélkül maradhatnak a szállodák a Balatonnál

A balatoni régiónak a pénzügyi, gazdasági válság mellett a munkaerőpiaci helyzetet is rendezni kell a következő években, mert a foglalkoztatási gondok már a turisztikai szolgáltatások megfelelő működtetését is akadályozhatják, derült ki abból az előadásból, amit Biermann Margit tartott a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) szerdán Balatonalmádiban tartott ülésén.

A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ koordinációs igazgatója többek között elmondta, hogy továbbra is rendkívül nagy a szezonális ingadozás. A folyamatosan működő cégek a nyárinak mintegy felére esik a létszám a december-januári időszakban, a szezonális egységeknél pedig alig 10-20 százalékára.

A  balatoni régióban a munkaügy kirendeltségek az idén mintegy 13 ezer személynek adtak ki alkalmi munkavállalói könyvet. A munkáltatók egy része szabályosan, a kiegészítő létszám legális foglalkoztatáshoz használja, de gyakran a határozott idejű foglalkoztatás helyett alkalmazzák a lehetőséget.  Van olyan munkáltató, akinél egész szezonban nincs valódi alkalmazott.

A rövid szezon, a foglalkoztatást terhelő magas járulékok bérleszorító hatása miatt egyes szakmákból – szakács, felszolgáló - nincs elég jelentkező. Ha van is, a pályakezdők egy része sem önállóan, sem csapatban nem tud dolgozni. Általában elmondható, hogy a pályakezdőknél kevés az oktatás során szerzett szakmai gyakorlat, nincs megfelelő nyelvtudás.

További gond, hogy a képzés szerkezete nincs összhangban a munkaerőpiac igényeivel, kevés szakmunkás, sok vendéglátó technikus és diplomás. A jól képzett szakemberek közül már most is egyre többen vállalnak külföldön munkát, a 2011-es teljes nyitás után pedig tovább romolhat a helyzet, figyelmeztetett az igazgató.

Biermann Margit szerint szezonális foglalkoztatás más szemléletet, nagyobb rugalmasságot követel a munkáltatóktól, a magas fluktuáció miatt fontos szerepe lenne a munkaerő toborzásnak, kiválasztásnak, betanításnak. A mobilitás elősegítése érdekében megfelelő tömegközlekedésre és központi  munkásszállókra lenne szükség, amit igazán csak támogatással lehetne megvalósítani.
Nagyon fontos lenne a szakképzés szerkezeti és tartalmi átalakítása a munkáltatói igények alapján, a munkabért terhelő járulékok csökkentése, a szezonális foglalkoztatásra vonatkozó speciális szabályok kialakítása, kedvezmények alkalmazása, a szabályozás, adminisztráció egyszerűsítése - sorolta többek között a szükséges tennivalókat a Biermann Margit.

Rosta Sándor szerint is sürgősen lépni kell, mert elfogyhat a megfelelő munkaerő a szállodákból.
Mányai Loránd a külföldi munkavállalók, köztük a vajdaságiak foglalkoztatásának a könnyítésében látna megoldást.

A hozzászólásokban kérdésként megfogalmazódott az is, hogyan lehetne a külföldre járókat itthon tartani. A megfelelő foglalkoztatás és a  versenyképes fizetés nem szerepelt az elhangzott javaslatok között. (Balatontipp.hu)

 

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.
Változik az indiai OYO szállásfoglaló portál házirendje – tiltakoznak a vendégek

Változik az indiai OYO szállásfoglaló portál házirendje – tiltakoznak a vendégek 

Az utazás nehéz Indiában azoknak, akik nem házasok, azonban ennek ellenére szeretnének együtt utazni és közös szálláshelyen aludni.
Veganuár és méregtelenítő kúra a sárvári ötcsillagos házban

Veganuár és méregtelenítő kúra a sárvári ötcsillagos házban 

Évkezdetnek nem is rossz: két olyan csomagajánlatot állítottak össze, amely mindkettő ezt a célt szolgálja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.