Megmenekült a gyulai Park Hotel!

Mint ismeretes, a Civis Hotel évek óta küzd anyagi gondokkal. A számos szállodával – köztük a debreceni Aranybika - rendelkező vállalat a rossz gazdálkodásának köszönhetően került a tönk szélére. Egyes hírek szerint a Park Hotel bezárása is szóba került az utóbbi időben, nagy kárt okozva ezzel a gyulai idegenforgalomnak. A hotelt több befektető kívánta megvásárolni és sok, nem szállodai funkcióval ruházta volna fel a belföldi és számos külföldi érdeklődő - tudatta a Vendég&Hotel Online-nal az új befektető.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szerencsére gyulai kézbe került a Park Hotel. Olyan ember kezébe, aki negyven éve ebben a hotelben kezdte szakmai pályafutását, és az itt eltöltött húsz év alatt bejárta a szakmai ranglétra minden fokát. Végül üzletvezetőként hagyta el a szállodát és nyitott saját vállalkozás irányába. Megvásárolta az utca másik végén található, akkor még romos kiskocsmát, a Halászcsárdát. Időt, energiát nem kímélve, tégláról-téglára építette fel – feleségével közösen - a ma már Hotel Halászcsárdaként működő vendéglátóhelyet, és a 22 szobás hotelt. A csárda halászleve nem csak országhatáron belül híres, hanem sokan számos más országból csak ezért a halászléért jönnek Gyulára - tájékoztatta lapunkat az új befektető.

Fodor Sándor szakmaisága, tudása és Gyula város iránt táplált elkötelezettsége garancia arra, hogy a Park Hotel egy megújult, vendégbarát és a partnereivel korrekt viszonyt ápoló szálloda legyen. Ezzel is öregbítve Gyula hírnevét, munkahelyeket teremtve és megtartva egy olyan régióban, ahol nagy gondot okoz a munkanélküliség problémája.

Természetesen Fodor Úr ezt sem egymaga viszi véghez. A család ebben az esetben is nagy segítségére van. A már felnőtt két gyermeke is maximálisan kiveszi a részét a munkából. Krisztina a szállodát igazgatja, Csaba az étterem vezetésében jeleskedik. Szép és követendő példát mutatva a társadalomnak a család fontosságáról és annak szépségéről.


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.