Megnyílt a ZaraHotels második egysége, a Continental Hotel Zara****Superior

272 szobával és 90 fős személyzettel június közepén megnyitott a Continental Hotel Zara****Superior Budapesten a Dohány utcában. Az első sikeresen lebonyolított rendezvény után az előfoglalási adatok biztatóak: augusztusban lesznek teltházas napok, és jól alakul az ősz és a jövő év is – jelentette ki a ház tegnapi ünnepélyes megnyitóján Géher Zoltán igazgató.

Június 15-től, közel egy évvel az alapkőletételt követően, hivatalosan is fogadja vendégeit az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló területén felépített négycsillagos superior hotel.

A 12 milliárd forintos beruházás megtérülése húsz éven belül várható – jelentette ki Mazen Al Ramahi, a szálloda tulajdonosa, aki hozzátette, hogy két éven belül egy harmadik házzal bővülhet a ZaraHotels lánc. A hotel szolgáltatásai alapján ötcsillagos lehetne, de stratégiai okokból maradtak a ****superior bersorolás mellett – hangsúlyozta Géher Zoltán igazgató.

A fejlesztésről elismerően szólt az ismert városvédő, Ráday Mihály, aki kijelentette, hogy „Szinte példátlan, hogy a külföldi befektető megmenti az értéket”. Ráday utalt arra is, hogy az 1974-től évtizedekig üresen álló épületből a Zeina Hotels megjelenéséig szinte minden mozdítható értéket eltüntettek. Ezért is volt óriási munka a műemléképület színvonalas helyreállítása.

A Continental Hotel Zara - mely a Boutique Hotel Zarát követően a ZaraHotels második szállodája - méltó utódja az egykor a Dohány utca ékességeként számon tartott fürdő- és szállodakomplexumnak. A fennmaradt írásos és képi anyagoknak, illetve az építészek és restaurátorok precíz munkásságának köszönhetően, a Hungária Fürdő és a Continental Szálló nem csak stílusában, hanem annak valójában is újjáéled a Continental Hotel Zara****Superior-ban, Budapest legújabb design szállodájában.

A Dohány-Klauzál-Wesselényi és Nyár utca által határolt területen az art deco és a szecesszió stílusában megálmodott 272 szobás ház 220 superior, továbbá exkluzívabb deluxe, és executive szobákkal, valamint teraszos lakosztályokkal várja a kikapcsolódni és feltöltődni vágyókat. Nemdohányzó és dohányzó, valamint káddal és/vagy zuhanyzóval felszerelt szobák közül választhatnak a szálloda vendégei. A szobák alapfelszereltsége az LCD TV, a telefon, a minibár, az egyénileg szabályozható légkondicionálás, a laptop elhelyezésére alkalmas széf, a bőröndtartó, valamint a higiéniai és kozmetikai ápoló készlet és a hajszárító. A hotel különlegessége a felső emeleteken kialakított 150 négyzetméteres Boutique Spa wellness és fitness részleg, külső és belső medencével, pezsgőfürdővel, valamint finn és infra szaunával. A Tetőkert lélegzetelállító látványt nyújt a város felett, egészen a budai hegyekig. A vendégek kényelmét szolgálja a szálloda épülete alatt kialakított mélygarázs is.

A business és design szálloda, mely a WORLDHOTELS First Class Collection brandjének magyar tagja. Az üzleti vendégek részére öt darab, összesen 400 fő befogadására alkalmas, klímaberendezéssel és audiovizuális technikával felszerelt rendezvénytermek találhatóak. A szálloda belső, zöld növényekkel és kisebb vízfelületekkel megépített udvarára néznek, és az „Oázis a belváros szívében” elképzelést hivatottak alátámasztani.

A szálloda étterme, a Zara név inverzeként ARAZ-ra keresztelt étterem, nem csak a szálloda vendégei, hanem a nagyközönség számára is rendelkezésre áll. A séf és csapata a XXI. század legmodernebb konyhatechnológiai eljárását alkalmazva kínálja a magyar és a francia konyha legkiválóbb remekeit az izgalmas ízek kedvelői számára. Az étterem várja az utcáról betérő vendégeket, kedvező áron napi menüt is kínálnak.

Az étteremben elhelyezkedő Koktél Bár különleges kreációkkal várja a vendégeket. A korhűen helyreállított főbejárat felett elhelyezkedő Galéria Kávézó és Corporate Lounge a társasági élet legújabb színtereként szolgálnak. A kávézóban a legkiválóbb olasz kávégép pörköli a feketét, az árak mégis a földön járnak.


Miért fontos az STR a szállodák napi működésében?

Miért fontos az STR a szállodák napi működésében? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.