Megtölti a Mezzo a Novotelt

A Mezzo-operafesztiválon idén sokkal több a néző, mint tavaly – a Novotel Hotelt pedig szinte megtöltik a döntőben fellépő társulatok. Az utószezonban jól jön az operaviadal Szegednek.

Rétegműfajnak számít az opera, így a november 3-17. között zajló Mezzo-fesztiválra nem várhatók tízezrek Szegedre, mint nyáron, a szabadtérire, de ilyenkor az a másfél–kétezer plusz vendégéjszaka is jól jön a városnak, ami a fellépőként érkező és legalább három-négy napot itt töltő társulatoknak köszönhető. A debreceniek több mint százan, a lengyelek 80-an, a csehek 40-en, az amerikaiak 50-en, a svájciak 17-en jöttek-jönnek a döntőre.

– Miként tavaly, idén is stratégiai együttműködő partnerei vagyunk az operafesztivált szervező Armel Produkciónak, így a fellépő társulatok és a zsűri tagjai is nálunk kapnak szállást. Ennek köszönhetően szinte kitehetnénk a megtelt táblát a döntő két hete alatt. Óriási értéknek tartom az operafesztivált, fontos, hogy a turisztikai utószezonban is legyenek a városban ilyen, forgalmat generáló nívós rendezvények – mondja Szabó Mihály, a szegedi Novotel Hotel igazgatója. Mivel a fellépők 90 százaléka a Novotelt választotta, a többi megkérdezett szegedi szálloda inkább csak áttételesen érzi a fesztivál hatását. Két versenyző, a német Friederike Meinel és Balczó Péter a svájciak Pásztorórájában.

– Sokkal több nézője van a fesztiválnak idén, mint tavaly volt, ez a jóval alacsonyabb helyárak mellett annak is köszönhető, hogy a bérleteseinknek és az operabarátoknak további kedvezményeket is biztosítottunk – mondja Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója, aki szerint a jobb helyekre már nemigen lehet jegyet kapni a versenyprodukciókra. A szervező Armel egyébként az újságírók és az érdeklődő budapesti nézők kedvéért minden előadásra operabuszt indít délután a Deák térről Szegedre – és éjjel vissza. (delmagyar.hu)


MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.