Nem „csak” luxust ad a Sofitel

„Élményt a vendégeknek!” – ezzel a mottóval fejleszti tovább prémium márkáit a Sofitel Luxurx Hotels. Az újításokat a SO by Sofitel és a Sofitel Legend tükrözi majd vissza.

A jelszó mögött az a gondolat áll, hogy a luxust valójában az emberi kapcsolatok jelentik, és a vendégek akkor távoznak maradandó emlékekkel egy szállodából, ha emlékezetes élményt kaptak. „Ahelyett, hogy pusztán luxuskörülményeket nyújtunk a vendégeinknek, azt próbáljuk nyújtani nekik, ami a vágyaikban szerepel. Nem egyedi szenzációkat mutatunk nekik, hanem soha el nem felejthető impressziókat adunk. És hogy miben különbözik a Sofitel a többi hotelmárkától? Azzal nyújtunk páratlan élményt, hogy hamisítatlan francia zamatot adunk a legkiválóbb helyi kultúrának ” – foglalta össze Robert Gaymer-Jones, a Sofitel Worldwide működtetési vezetője. Mindezt a két testvérmárka, a SO by Sofitel és a Sofitel Legend nyújtja a vendégeknek. Utóbbi testesíti meg a krémek krémjét a Sofitel márkán belül azzal, hogy a – alkalomadtán kastélyszállókban - világ minden pontján luxuskörülményeket biztosít az élő hagyományok között azon utazók számára, akik a nagyvárosokban is egyedi élményekre vágynak. A SO by Sofitelt meghitt és divatos butikhotelként pozícionálták. Bárhol is van a szálloda, Párizsban, New Yorkban vagy Mumbai-ban, világosan megkülönböztethető a többi hoteltól. Célcsoportját a fogyasztók új csoportja alkotja, a fiatalok, sikeres városiaké. Január közepén bemutatták a csoport új tagját, a Wanda Ningbo-t. A szálloda 240 kilométerre fekszik Shanghai-tól, Ningbo városának festői Yinzhou negyedében. A tervek szerint áprilisban nyitják meg a Shanghai-tól 30 percnyi autóútra fekvő Sofitel Shanghai Huanghe Shesan Resortot.


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.