On-line sales, marketing, Revenue Management

November 22-én, Hajdúszoboszlón, a meglehetősen retró hangulatú Hunguest Hotel Békében elkezdődött a hazai szállodások és szállodai éttermesek legjelentősebb, kétnapos szakmai programja. A hagyományokhoz híven az első nap oktató jellegű szemináriumok keretében előadásokkal indult. Segítségül azoknak, akik nem vehetnek részt a kelet-magyarországi összejövetelen, sűrítve bemutatjuk az első nap legfontosabb történéseit.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Új országimázs, sikeres nyári kampány, induló téli marketing akció

Elsőként Bánhegyi Zsófia (MTÜ) lépett a pulpitusra, aki a megújított hazai és nemzetközi országmarketingről beszélt. Aki korábban már hallotta a vezérigazgató-helyettes asszony ilyen témájú előadását, azzal most szomorúan közöljük, ez a prezentáció nem az volt, mint a korábbiak, azaz alaposan lemarad a legfrissebb infókról, aki kihagyta a szerdai, hajdúszoboszlói előadást. Amelyből többek közt megtudtuk, Magyarországnak nem erős a márkaképe a külföldiek körében, Budapestet viszont jobban ismerik a határon kívül élők. A belföldi utakat spontán módon döntik el honfitársaink, rövid idő alatt döntenek, hogy hová és mikor indulnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) munkájának célja az, hogy a döntés ne ad hoc, hanem tudatos legyen. Konkrétumokat hallhattunk a január 15-én induló belföldi téli turisztikai kampányról is, amelyben rekreáció, felfrissülés a hívó szó, és elsősorban Hévízre, Bükfürdőre és a nyíregyházi Sóstóra koncentrál az ügynökség. Végül a nyári első kampányukról tudhattunk meg érdekes adatokat, például azt, hogy 4,3 millió embert értek el spotjaikkal, a nyári kampányfilmet 3,2 millióan látták, és hatására (is) 5,8 százalékkal nőtt szeptemberben az utazási kedv. Az MTÜ vadonatúj szakmai weboldala hétfőn, november 27-én indul, rajta minden információ megtalálható, ami a szakmának fontos.

A website hatalma

A délelőtt másik kiemelkedő előadása David Orensanz (SHR Europe) volt, aki bár sok újdonsággal nem szolgált a szakmai publikumnak, annál több praktikus tanáccsal viszont igen CRM, azaz ügyféladatok, sales területről. David azt ajánlotta, érdemes elbeszélgetni a vendégekkel, kell a személyes kapcsolat. A revenue kezelésre is kitért, ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nem szabad a múltra épített árakkal dolgozni. Fontosnak tartotta még a szakértő a weboldal megfelelő kezelését, azt mondta, ebbe nincs mese, pénzt kell fektetni, ha valaki sikeres működtetést remél. Beszélt a kizárólag mobileszközöket használó generációról is (akik nem használnak laptopot sem) kizárólag okostelefonról intézik foglalásaikat, valamint a szálláshely stb. kiválasztását. Végül ötletet adott ahhoz, hogy nem szégyen ötletet átvenni másoktól, a légitársaságoktól említett példát, méghozzá azt, ahogy csomagokat értékesítenek profi módon, valamint azt, ahogy repülőút tervezésnél hatékonyan és gyorsan váltható egyúttal biztosítás.

Y-generáció: kattint, kiválaszt, foglal

Orosz, kínai és izraeli vendégek töltenek nálunk a legtöbb vendégéjszakát, hangzott el a Booking.com prezentációja alkalmával. Minimum négy nap esetükben a hazánkban töltött éjszakaszám. Az Y-generáció foglalási szokásairól is megtudhattunk egyet s mást, például azt, hogy az azonnali foglalást preferálják, nem számítógépeket, hanem szinte kizárólag okostelefonokon át érkezik tőlük a foglalás. Személyre szabott ajánlat számukra a siker kulcsa, és a booking.com szakértői szerint szintén nem szégyen jó ötletet átvenni másoktól: az amazon pl. vásárlóadatokat gyűjt profi módon, és ezen adatok alapján küldi ügyfele/jövendő ügyfele számára következő ajánlatát.

 

Forrás: Vendég & Hotel


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.