Szigorú zsűrizést követően választotta ki éttermi borait a Danubius

2011. március 4-én a Hilton Budapest szállodában került megrendezésre az immár hagyományosnak számító Danubius Wine Selection verseny.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A zsűriben a szállodalánc szakemberei mellett neves meghívott borszakértők is részt vettek, többek között Alkonyi László a Borbarát magazin főszerkesztője, Módos Péter, a borakadémia korábbi elnöke, Jakabbffy László, az Alabárdos étterem korábbi tulajdonosa.

130 tételből vak kóstolással, 100 pontos rendszerben került kiválasztásra az a 18 bor, amely 2011. áprilisától szerepel a Danubius Hotels Group minden magyarországi szállodájának borlapján. A legmagasabb pontszámot a Németh-féle, 2007-es évjáratú Virághegyi Kékfrankos érte el.

A kiválasztott borok az alábbiak:

Mátrai Chardonnay (Bárdos) 2009

Dörgicsei Olaszrizling (Pántlika) 2009

Neszmélyi Sauvignon Blanc (Szöllösi) 2009

Nagyrédei Pinot Grigio (Bárdos) 2010

Neszmélyi Cserszegi Fűszeres (Szöllösi) 2009

Tokaji Furmint ( Tokaj Kereskedőház) 2010

Kunsági Kékfrankos Rosé (Frittmann) 2010

Egri Merlot (Egri Korona Borház) 2008

Villányi Cabernet Sauvignon-Merlot Spicc (Vylyan) 2008

Szekszárdi Kadarka (Mészáros) 2009

Virághegyi Kékfrankos (Németh) 2007

Szekszárdi Pinot Noir (Mészáros) 2009

Villányi Portugieser (Wunderlich) 2010

Szekszárdi Bikavér (Aranyfürt) 2007

Szekszárdi Cabernet Franc (Mészáros) 2007

Villányi Cuvée (Jekl) 2007

Tokaji Szamorodni édes (Gundel) 2001

Tokaji Aszú 3 Puttonyos (Gundel) 2004


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.