Az északi régió tagszállodáinak igazgatói közösen értékelték a régió teljesítményét, és leszögezték, hogy mindannyian a túlélésre játszanak. „Az északi régió szállodáiban a vendégforgalom átlagban 20 százalékkal zuhant, a bevételek pedig ennél is jóval nagyobb mértékben csökkentek. Leginkább a céges megrendelések csappantak meg, kevesebb és kisebb létszámú konferenciát és rendezvényt rendeltek meg a vállalatok. Év vége előtt különösen nagy érvágás a hoteleknek az a miniszterelnöki döntés, hogy a minisztériumok, a háttérintézmények és az állami tulajdonú cégek nem rendezhetnek karácsonyi vagy szilveszteri partit. A szilveszteri előfoglalások száma egyébként is jelentős mértékben csökkent, egyre később foglal a vendég, egyre inkább kivár, vagy egyáltalán nem foglal. Az egyéni és a belföldi vendégek száma szerencsére nem esett, vagy legalábbis nem ilyen mértékben, az üdülési csekkel érkezők aránya pedig jelentősen nőtt. Ez az a szegmens, amelyre támaszkodhatunk, hogy átvészeljük a válságot” - tájékoztatta a Napi Turizmust Bányai Róbert, az északi régió vezetője, egyben az egri Hotel Korona igazgatója, aki elmondta, a Fogyasztóvédelem illetékese beszámolót tartott az októberben érvénybe lépett fogyasztóvédelmi változásokról. A tagértekezleten régiós tisztújítás is lezajlott. Január 1-től Bányai Róbertet Hnatyszyn György, a Balneo Hotel Zsóri Thermal & Wellness**** igazgatója váltja posztján. A Magyar Szállodaszövetség alelnöki posztjára Vincze Józsefet, a Hunguest Grandhotel Galya**** igazgatóját jelölte a tagság, az Év szállodása díjra szintén őt és Bányai Róbertet javasolták.
Tisztújítás a Magyar Szállodaszövetségben: új vezető az északi régió élén
A Magyar Szállodaszövetség régiói közül az északi tagértekezlete kedden zajlott a Hunguest Grandhotel Galyában Galyatetőn.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás
Új név, új arculat, új lehetőségek.

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók
A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.