TOP10 étterem – 2010

A DINING GUIDE étteremalauz 2010-ben már hatodik alkalommal hirdeti meg az Év Étterme címért zajló versenyt.

A zsűri először tízre szűkíti le a díjra esélyes éttermek listáját, majd az év végéig, a TOP10 étterem többszöri tesztelése után hozza meg döntését. Hogy kik kerültek be a TOP10–be azt június 3.-án az Aranyszarvas étterem teraszán jelentette be Wiszkidenszky András, a zsűri elnöke. Az eseményen a legjobbak közé került éttermek fagylalt különlegességeikkel mutatkoztak be a sajtó és a zsűri képviselőinek. A meghökkentő, mégis finom kreációk közt olyan különleges alapanyagok is előfordultak, mit a szalonna, a sóska, vagy a popcorn, amelyekkel fagylalt formában ritkán találkozni, viszont ízükkel hamar meggyőznek minden kétkedőt, helyük van ebben a műfajban is.

A tízes listán szereplő éttermeket a második körben a zsűri tagjai egytől tízig terjedő skálán értékelik. Az év végéig tartó értékelés egyik legfontosabb eleme, hogy a nemzetközi éttermi választékot is jól ismerő ínyencek általános gasztronómiai és fogyasztói szempontok szerint vizsgálódnak. Ezek alapján választják ki az év hátralévő részében a Gösser Bock - Dining Guide díj nyertesét, az Év Éttermét. Idén a zsűri öt póttagot is választott. Ha év közben a TOP10 étterem valamelyike bezár, vagy eddig ismeretlen séfet szerződtet, a póttagok közül kerül be a tízes csapatba egy, így esélyessé válik az Év Étterme címre is. 2010-es év póttagjai a 67 étterem (Székesfehérvár), Arany Kaviár, Arcade Bistro, Enoteca Corso (Pécs), és az Alpár utcai Olimpia. (Sajtóközlemény)

Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely

Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely 

Győztest hirdettek a négycsillagos Hotel Lycium bérbeadásának pályázatán.
Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak

Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak 

Sok pár utazással tölti idehaza is az eredetileg Angliában és Amerikában a szerelmesek ünnepeként számon tartott február 14-ét, és az azt követő hétvégét.
A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján

A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest “négycsillagos” besorolást kapott..
Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren

Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren 

Ez lesz az első szálloda az ország második legforgalmasabb repülőtere, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében
Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.