Közlekedés
24 százalékkal kevesebb járat a Ferihegyen
A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Új reptér válthatja fel Heathrow-t?
Brit sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy egy vadonatúj, négy kifutópályás repülőtér épül London közelében, kiváltva ezzel a Heathrow-n szükségesnek tartott fejlesztéseket.
Kedden ismét Lufthansa sztrájk
Kedden folytatják a sztrájkot a Lufthansa német légitársaság utaskísérői - közölte a munkavállalókat képviselő szakszervezet vasárnap este.

Érinti-e az örményországi utazásokat a jelenlegi konfliktus?
A napokban, a gyilkos azeri katonatiszt elengedése miatt kialakult diplomáciai bonyodalom miatt joggal merül fel a kérdés, elindulnak-e az kiutaztatók térségbe szervezett útjai?
SkyTeam tag lett az Aerolíneas Argentinas
Első dél-amerikai légi fuvarozóként SkyTeam tag lett az Aerolíneas Argentinas légitársaság.
32 ezer nyári utas a Terránál
32 ezer utas választotta idén nyáron a Terra Reisen útjait, ami 10%-os visszaesést jelent a tavalyihoz képest.
Tavaly 300 ezren utaztak a Gyermekvasúton
A MÁV lehetőségeihez képest fejleszti az utasok körében egyre népszerűbb Gyermekvasutat - hangsúlyozta Tar Sándorné, a MÁV Zrt. keskenynyomtávú személyszállítási szervezetének vezetője pénteken a Gyermekvasút nyárzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Lufthansa-sztrájk: vége az első akciónak
Véget ért pénteken délután a Lufthansánál a kabinszemélyzet sztrájksorozatának első akciója, a munkabeszüntetés miatt több mint 200 járatot töröltek a legnagyobb német légitársaság menetrendjéből.
Drezda-Budapest járatot indít az OLT Express
Új légitársaság jelenik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot - értesült csütörtökön az Airportal.hu repülésszakmai portál.
Befejeződött a lőszermentesítés Örményesen
A Szajol-Kisújszállás vasúti vonalszakasz felújításának előkészítése során nagy mennyiségű II. világháborús lőszereket és robbanószer maradványokat találtak a földfelszín alatt mintegy 80-100 centiméter mélységben. A lőszermentesítést az iskolakezdésre való tekintettel felgyorsították, így szeptember 2-án a hajnali óráktól megszűnik a vonatpótló autóbuszos közlekedés, közölte lapunkkal a MÁV-START.
Pályázhatnak az erdei vasutak
Támogatást igényelhetnek erdei vasutak működtetéséhez az üzemeltetők - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Felújított vágányszakaszt adtak át Balatonfenyvesen
Kisvasutazással, térzenével, egy felújított vágányszakasz átadásával ünneplik szombaton Balatonfenyvesen a XV. Kisvasúti napot.
Lufthansa-sztrájk: egy járatot töröltek
A Lufthansa kabinszemélyzetének pénteken kezdődött sztrájkja miatt a német légitársaság egy, Budapestről délelőtt 11 órakor induló járatot törölt, de az utasokat ha késéssel is, eljuttatják a célállomásra, Frankfurtba - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken az MTI megkeresésére.
Összekapcsolta oldalát a közösségi oldalakkal az Alitalia
Az Alitalia az első olyan légitársaság a világon, amely közvetlen kacsolatot épített ki a széles körben használt közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Linkedin, Google, Yahoo! és MSN Messenger) és a saját a www.alitalia.com weboldala nyújtotta szolgáltatások között, lehetővé téve, hogy a weboldalára meglévő és leendő ügyfelei a közösségi oldalakon használt azonosítóikkal lépjenek be.
Budapest Airport: új járatok, sűrűbb forgalom
Újabb járatok érkeznek Budapestre a téli menetrendi időszakban és még az ősszel növeli a járatai sűrűségét több légitársaság is. A Budapest Airportnál még tart a nyári utazási szezon, de a légitársaságok és a repülőtér már az őszi-téli menetrend megvalósítását tervezik.
Szerdán volt 110 éves az IBUSZ
Éppen 110 esztendeje, 1902. augusztus 29-én 800.000 koronás alaptőkével megalakult az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt.
A Robinson Tours képviseli az Ural Airlines-t
Októbertől Jekatyerinburg-Budapest járatot indít az Ural Airlines, a légitársaság képviseletét a Robinson Tours nyerte el.
A Ryanair világuralomra tör
Az uralomra törést pedig hol máshol kezdhetné, mint Budapesten. Legalábbis ilyen mozgalmas címmel harangozta be csütörtöki sajtótájékoztatóját a Ryanair.
Egyre többen választják a vonatot
Tartóssá vált a kedvező tendencia, folyamatosan nő azoknak a száma, akik a vasutat választják az utazásaikhoz, s dinamikusan nő az általuk megtett távolság.
Lezárul a közúti forgalom elől a Bécsi kapu téri főbejárat
Folytatódnak a Budai Vár útfelújítási munkálatai. Szeptember 3-ától ismét lezárják teljes szélességében a Bécsi kaput, ezért közúti forgalomkorlátozásokra és tömegközlekedési változásokra is számítani kell, közölte lapunkkal a BKK.
Százezrek támogatták a Ryanair-t kritizáló Facebook-bejegyzést
Bejárt a hír az európai sajtót, hogy egy brit turista a népszerű közösségi portálon adott hangot felháborodásának, amiért beszállókártyája kinyomtatásáért 60 eurót kellett fizetnie a Ryanairnek az alicantei repülőtéren.
Lufthansa-sztrájk: mégsem csütörtökön, pénteken lesz
Tegnapi hírünkkel ellentétben nem csütörtökön, hanem pénteken, szeptember 31-én sztrájkolnak a Lufthansa légi utaskísérői, az őket tömörítő UFO szakszervezet bejelentése szerint, tudatja weboldalán a Lufthansa.
Nem okozott fennakadást a holland terminál lezárása
A szerdán délelőtt Amszterdamból érkező budapesti járatokat nem érintette a Schiphol repülőtér C termináljának lezárása, és jelenleg nincs olyan információ, hogy a későbbiekben érintené - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
Gépeltérítésre gyanakodtak a Vueling egyik gépénél
A holland terrorelhárító hatóság (NCTB) szerint kommunikációs hiba miatt gyanakodtak túszejtésre szerda délután egy Malagából Amszterdamba tartó gép fedélzetén.
Visszafordult az Air China gépe
Visszafordult az Air China kora délutáni New York-i járata, mert a légitársaság fenyegető üzenetet kapott – közölte helyi idő szerint késő este a Hszinhua kínai hírügynökség.
Csütörtöktől sztrájkolnak a Lufthansa légi utaskísérői
Csütörtöktől sztrájkol a Lufthansa német légitársaság kabinszemélyzete - közölte szerdán az UFO szakszervezet elnöke.
Kevesebb lehet a baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
A Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság előtti csomópontban újszerű, forgalomfüggő lámpavezérlési programot vezetett be a Budapesti Közlekedési Központ. Az intézkedéstől csökkenhet a balesetek száma és biztonságosabb lehet a közlekedés, közölte lapunkkal a BKK.
Pert nyert a Ryanair ellen a svéd pár
Pert nyert a Ryanairrel szemben egy svéd házaspár, akiket 2006-ban hagyott a társaság Brüsszelben és akiknek saját költségből kellett hazajutniuk. A légitársaság 36 000 koronás kártérítést fizet a párnak.
Roadshow-n mutatja be partnereinek téli kínálatát a Neckermann
A Neckermann 2012-13-as téli szezonjának kiadványait már eljuttatta utazási irodai partnereihez, a részleteket pedig roadshow keretében ismerhetik meg az érdeklődő szakemberek, tájékoztatta lapunkat a Neckermann.
Még a repjegyen is adnának el hirdetési felületet
A meglehetősen nehéz anyagi helyzetben lévő Air India azt tervezi, hogy hirdetőknek értékesíti repülőgépeinek külső és belső felületeit.
Travel Service: marad minden a régiben
Mégsem kezd a Travel Service légitársaság közvetlen értékesítésbe egyes járatain a télen. Mint arról korábban beszámoltunk, a Travel Service charter légitársaság négy úticélra - Bangkok, Phuket, Las Palmas és Tenerife - tervezte volna a közvetlen értékesítést a téli szezonban.
3. Nemzetközi Jeruzsálem Maraton
2013. március 1-jén rendezik meg a jövő évi 3. Nemzetközi Jeruzsálem Maratont, tájékoztatott Váradi János, az EL AL magyarországi igazgatója.
Szeptember 2-ig marad az ideiglenes menetrend
A MÁV Csoport a Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közti vonalszakaszon az augusztus 21-étől bevezetett teljes vágányzárat - a további nagy mennyiségben előkerült II. világháborús lőszerek és robbanóanyagok miatt - az érintett szakaszon meghosszabbította. A korlátozás és a folytatódó ideiglenes menetrend augusztus 28-án, kedden 0.00 órától lép életbe, és várhatóan szeptember 2-án 24.00 óráig lesz érvényben, közölte lapunkkal a társaság.
Négy országon át a Monarchia vasútvonalán
Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori keleti területein megépült vasútvonalakat napjainkban több határ szeli át, ám a régi összeköttetések többé-kevésbé még mindig járhatók. Ezt tanúsította, hogy 2010-ben hatvanhat év után ismét járt magyar személyvonat Kárpátalja normál nyomtávú vonalain.
Travelport uAPI felhasználó lett a Morton’s Travel
Travelport uAPI felhasználó lett a Morton’s Travel
A Zöld-foki szigetekre is repül télen a Transavia
Hollandia legnagyobb low cost légitársasága a Transavia, amely Budapestre is közlekedik heti négy járattal.
Oroszországban bővít a Virgin
A Transaero Airlines-szal kötött code-share megállapodásnak köszönhetően Oroszországba is repül a Virgin Atlantic.
Fejlesztések több vonalon
Felújítják a Budapest–Esztergom és a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalat. A legforgalmasabb elővárosi vasúti közlekedési útvonalakon vonatpótló buszok járnak.
Balatoni komp: utóidényi menetrend érvényes hétfőtől
Hétfőtől az utóidényi menetrend szerint közlekedik a komp a Balatonon, de már nem indulnak a főszezonban megszokott éjszakai járatok - tájékoztatta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója az MTI-t pénteken.
Beutazó rekord a Green Travelnél
A beutaztatási piacon is jelentős forgalmat bonyolító utazásszervező eddigi legnagyobb utasszámát produkálta az idei szezonban. Csak augusztusban közel 10000 fő érkezett Törökországból Közép-Kelet Európába 15 nap alatt a Green Travel szervezésében, tudtuk meg Göktas Merdoltól, a cég ügyvezető igazgatójától.
60 millió eurós nyereséget vár idén a bécsi repülőtér
A bécsi repülőtér jelentős növekedést regisztrált a 2012 első félévben.
Vasárnap vége a nyári menetrendnek
Augusztus 27-től, hétfőtől visszaáll a vonatok közlekedésében a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend.
Átadták az M0 kiszélesített első szakaszát
Nemcsak gyorsul a forgalom, hanem biztonságosabb is lesz az M0 autópálya M1 és M6 közti, kétszer 3 sávosra bővített szakaszán - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön az autópályaszakasz átadási ünnepségén.
Falfirkáló hülyegyerekek
Drága pénzből, sok munkával felújítanak egy szép, stílusos állomásépületet, és egy hónapon belül jön egy pár hülyegyerek, és összefirkálja.
Nem lesz szükség mozdonycserére a román határon
A kelet-közép európai vasúti személyszállítás versenyképességének javítása, egyúttal a szomszédos államok gazdasági és társadalmi együttműködésének erősítése szempontjából kiemelt jelentőségű együttműködési szerződés került aláírásra 2012. augusztus 14-én Bukarestben a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., a magyarországi vasúti vontatási társaság és a CFR Calatori, azaz a román nemzeti vasúti személyszállító társaság között.
Elégedett az idei szezonnal a Balatoni Hajózási Zrt.
A kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasok száma 4,5 százalékkal emelkedett, és 1 százalékkal nőtt a személyhajók utasforgalma is az előző évi adatokhoz képest - tájékoztatta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-t szerdán.
Utazási kupon akció a Szegedi Ifjúsági Napokra
A MÁV-START Zrt. a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényre Szegedre vonattal utazó, belépőjeggyel rendelkezők között Utazási kupon akciót hirdet.
Betör a brit belföldi piacra a Virgin
Elindítja első belföldi járatát Angliában a Virgin Atlantic.