Új Duna-híd Románia és Bulgária között

Pénteken, június 14-én Victor Ponta román és Plamen Oreharszki bolgár kormányfők jelenlétében adják át a forgalomnak a bulgáriai Vidint és a romániai Calafatot összekötő közúti és vasúti Duna-hidat. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A két ország már 2007-ben megállapodott az új híd építéséről, ám források hiányában a munkálatok egyre késtek, később pedig az átadási határidőket csúsztatták többször is. Az 1791 méter hosszú, 2x2 kétsávos, egy vasúti sínpáros, járdával, kerékpárúttal rendelkező híd körülbelül 300 millió euróba került, abből 226 milliót a bulgárok (62 milliót a kormány, a fennmaradó összeget többek között ISPA előcsatlakozási és EBRD-forrásból) álltak, 72,5 milliót (36,6 millió a költségvetésből, a többi szintén ISPA-forrás) pedig a románok.

A híd üzemeltetésére a két ország közös vállalatot alapít június 14-én. Az átkelési díj személygépkocsiknak és teherautóknak 3,5 tonnáig 6 euró (ÁFÁ-val), buszoknak, nagyobb teherautóknak 37 euró, akárcsak az 1954-ben épült Giurgiu-Ruse hídnál.

Az átadás előtti napokban számos váratlan problémát kellett sürgősen megoldani: például „kiderült”, hogy a vasúti villamos felsővezeték magassága nem egyezik a két országban, de gond volt a határállomások épületeivel is, ugyanis Szófia és Bukarest remélte, hogy az avatáskor már mindkét állam tagja lesz a schengeni-övezetnek.

Az új híd a kompozástól ugyan megszabadítja a fuvarozókat, ezen kívül azonban nem sokat segít nekik, mert egyik országban sem vezet hozzá autópálya, a meglévő utak pedig rossz állapotban vannak.


BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.