A hajóroncsok károsítják a víz alatti ökológiai rendszereket

A hajók számára a Dél-kínai-, a Földközi- és az Északi-tenger vizei a legveszélyesebbek egy új tanulmány szerint, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy az erősödő forgalom és a szaporodó hajóroncsok már riasztó mértékben károsítják az ökológiailag roppant fontos víz alatti térségeket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szerzők úgy vélik, hogy a jelenség egyre fenyegetőbb problémát jelent, már csak azért is, mert a tengereken közlekedő hajók száma a következő 20-30 évben megkétszereződhet.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) megbízásából készült tanulmány szerint az óceánok habjait szelő hajók száma az utóbbi tizenöt évben 85 ezerről 105 ezerre növekedett. Jóllehet a hajókat érő balesetek száma mindent összevetve csökkent, sok közülük a környezetvédelmi szempontból kiemelt térségekben következett be. A Dél-kínai-tengeren és az Indiai-óceán keleti részében 239 hajó süllyedt el 1999 óta. Ebben a régióban húzódik a Föld legváltozatosabb tengeri élővilágát rejtő Korall-háromszög: az 5,4 millió négyzetkilométeres területen az ismert korallépítő fajok háromnegyede megtalálható. 

"Ez az első számú baleseti zóna, ami az ott közlekedő alkalmi teherhajók, kiöregedett, rozoga vízi járművek és idegen ország zászlaja alatt úszó hajók magas számával függ össze" - idézte a BBC News hírszolgálat Simon Walmsleyt, a WWF szakértőjét.

Hasonlóképpen balesetveszélyes körzetnek számít a Földközi-tenger keleti fele, a Fekete-tenger, az Északi-tenger és a Brit-szigetek körüli vizek. 

A tengereken elsüllyedt vízi járművek 40 százaléka teherhajó, egynegyede halászbárka. A tragédiák több mint felében a hajók viharokban vesznek oda, illetve léket kapnak vagy kettétörnek. 

A tanulmány szerzőinek megítélése szerint nemcsak a vízi járművek flottájának a bővülése okoz gondokat a következő években, hanem az is, hogy a hajók környezetvédelmi szempontból egyre kockázatosabb útvonalakon közlekednek. Utaltak arra, hogy új kikötők épülnek az Ausztráliába irányuló szénszállítmányok indítására, illetve fogadására, ami jelentősen megnövelheti a Nagy-korallzátony közelében lebonyolódó forgalmat.

"Úgy látjuk, hogy a világ néhány pontján túlságosan is nagy kockázatot jelent a hajózás - fejtette ki a WWF-szakértő. - Például ha az Északi-sarkvidéken kapna léket egy olajszállító, nem lenne módszerünk arra, hogy a kiszivárgott olajat összegyűjtsük a jég alól. A legnagyobb tőkehalállomány a Barents-tengerben él, ha ott történne baleset, az olajszennyezés miatt évtizedekre megsemmisülnének az életfeltételeik."

A kutatók megemlítették azt is, hogy a klímaváltozásokat felvázoló modellek a tengeri viharok számának és intenzitásának az emelkedését jósolják, ami szintén kihathat a hajózás biztonságosságára. Utóbbival nem értett egyet egy volt hajóskapitány, aki ma biztosítási szakértő. "A mai hajókat úgy építik, hogy ellen tudjanak állni a természet erőinek" - érvelt Rahul Khanna. 

A szakértők abban viszont egységes álláspontot képviselnek, hogy a technológiai fejlődés és a kiképzési feltételek javulása ellenére továbbra is az emberi tényező a legnagyobb kockázati elem, különösen manapság, amikor a gazdasági kihívások még nagyobb erőfeszítéseket igényelnek, és a versenykövetelmények a hajók legénységének kiszipolyozásához vezethetnek. A tanulmány szerzői ezért szigorúbb rendszabályokat sürgetnek, beleértve az idegen ország zászlaja alatt közlekedő vagy szabadhajózást űző teherhajók kordába szorítását.

Forrás: MTI


BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.