A schengeni váltás a Malév forgalmát is érinti

A schengeni időszámítás az idei nyári menetrend kezdetétől, azaz 2008. március 30-án 00.00 órától lép életbe a ferihegyi repülőtéren, ami a Malév üzemelésében, így utasai számára is változásokat jelent. Ettől az időponttól kezdődően a ferihegyi határokon is megszűnik a határellenőrzés Schengen államokba való utazás esetén. Az új szabályozásnak köszönhetően a Malév a jövőben nem csak a 2A terminálról közlekedik. A Schengen országokba induló és onnan érkező járatai továbbra is a 2A-ról, míg a nem schengeni járatai a 2B terminálról üzemelnek.

A Malév arra kéri utasait, hogy indulás előtt tájékozódjanak, hogy melyik terminálról indul járatuk, illetve, hogy melyikre fog érkezni. A magyar nemzeti légitársaság javasolja továbbá utasainak, hogy legalább két órával a járat indulása előtt érkezzenek ki a repülőtérre.

Az új rendszer szerint Ferihegy 2A-n, vagyis a Schengen terminálon a forgalom 61 százaléka, míg a 2B-n, a nem Schengen terminálon, 39 százaléka bonyolódik majd. A 2A terminálon tehát lényegesen nagyobb forgalom lesz, ami egy check-in pultra a gyakorlatban a korábbinál nagyobb terhelést jelent. Emiatt a járatokra való bejelentkezésnél csúcsidőszakokban előfordulhat torlódás. Érdemes lesz az utasoknak ezért a 2A terminálon felállított maléves önkiszolgáló check-in automatákat használniuk.

A schengeni üzemelés miatt a Malév repülőgépei gyakran csak külső állóhelyet használhatnak – például, ha a repülőgép Schengen országból érkezik, de nem Schengenbe indul tovább –, ezért utasoknak a jelenleginél gyakrabban kell buszba szállniuk, az átszálló utasoknak pedig az időigényesebb tranzitidő jelenthet problémát.

Bár a Schengen legkézzelfoghatóbb hatása, hogy megszűnik az útlevélellenőrzés a schengeni tagállamok közti határok átlépésekor, de a check-in pultoknál – az utasazonosítás érdekében – továbbra is kérni fogják az útlevelet vagy személyi igazolványt. A schengeni térségen belül is szükséges az útlevél vagy személyi igazolvány, azt a tagállamok területein annak hatóságai bármikor kérhetik. Az utasbiztonsági ellenőrzés mind a schengeni, mind a nem schengeni terminálon gyakorlatban marad.


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.