Az milyen, amikor ugyanaznap 162 500 utas fordul meg egy reptéren?

Folytatva a korábbi növekedést, az idei év első 9 hónapjában is jól teljesített a magyar légiutasok által igen gyakran átszálló repülőtérként használt München.

A tavalyi év azonos időszakának 287 858 gépmozgását 3,4 százalékkal felülmúlva 297 620 fel- és leszállást regisztráltak eddig idén. Ez a 2015-ös 31 268 182 utassal szemben 32 160 500-at jelent. Csak július, augusztus és szeptember hónapokban 12,3 millió utast szolgált ki München, annyit, amennyit működésének teljes első évében, 1992-ben. A szeptember volt a legerősebb, 6,7%-kal felülmúlva 2015 azonos hónapját. Ebben a hónapban 4,2 millió utas fordult meg a Lufthansa második számú bázisán. A pontot az i-re szeptember 30. tette fel; egyetlen nap alatt 162 500 utas fordult meg a bajor légikikötőben.

Az impozáns számok mögött az átlagon felül teljesítő nemzetközi forgalom áll. Az európai útvonalakat Münchenen keresztül igénybe vevők száma — 19,7 millió — 3,2 százalékot tett rá a tavalyi első 9 hónapra, míg az interkontinentális utakon 5,2% volt a növekedés. A belföldi utasforgalom szerény, 0,3 százalékos bővülést produkált, de még így is bámulatos, a Németországban belföldi járatokat üzemeltető légitársaságoknak pedig komoly háttérbázist jelentő 7,2 millió utas.

Hogy mi várható év végéig? Kiderül akkor. Mindenesetre 5 százalékkal több járatot kínál München az idei téli menetrendben.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.