Több vendég, drága sör és kevesebb bűncselekmény az idei Oktoberfesten

Több vendég, drága sör és kevesebb bűncselekmény az idei Oktoberfesten 

Eddig a rendezvénysorozat mérlege. Azonban a sörrel bélelt programfolyam még október 3-ig tart.
Nem biztos, hogy jó ötlet volt az idei müncheni Oktoberfest

Nem biztos, hogy jó ötlet volt az idei müncheni Oktoberfest 

Rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Münchenben és környékén, szakértők szerint az Oktoberfesttel összefüggésben, olvasható a német hírportáloknál.
Két magyar nem vett fel maszkot a repülőn

Két magyar nem vett fel maszkot a repülőn 

Kétezer eurós büntetést kaptak.

Mediterrán menetrend a Lufthansától 

Úgy döntött a Lufthansa, hogy kicsit jobban odapörköl a mediterrán térségnek, nyit néhány új járatot - közölte szerdán a légitársaság.

Hogy a siető utasok is harapjanak valamit 

Magas minőségű gourmet-boxokkal kedveskedik a Lufthansa lounge-hozzáféréssel rendelkező, rohanó utasainak. Hathónapos tesztüzemben, Münchenben - közölte szerdán a légitársaság.
Sztrájk miatt akadozik a közlekedés négy németországi repülőtéren

Sztrájk miatt akadozik a közlekedés négy németországi repülőtéren 

Akadozik a közlekedés kedden a németországi Bréma, Frankfurt, Köln és München nemzetközi repülőterén a közalkalmazottakat képviselő szakszervezet (ver.di)  figyelmeztető sztrájkja miatt.

Még szinte el sem indult, máris ritkítja a járatok számát 

A VLM légitársaság Maribor-München járata a héten indul, de április közepétől mégsem a korábban ismert frekvenciával — derült ki hétfőn az Airlineroutes hírleveléből.

Havanna és a Eurowings 

2018. október 30-tól heti egyszer közlekedik Münchenből Havannába a német Eurowings közvetlen járata — derül ki az Airlineroute keddi hírcsokrából.

Josie, a Lufthansa humanoidja munkába áll 

120 cm magas, csillogó kerek szeme és kellemes hangja van: ő "Josie Pepper", a robot hölgy, aki mától a 2-es terminál utasainak kérdéseire válaszol. Legyen szó az útról az indulási kapuhoz, egy adott étteremhez vagy bolthoz - Josie Pepper az utas szemébe néz és válaszol.
A Lufthansa és München „tízcsillagos” repülőtere

A Lufthansa és München „tízcsillagos” repülőtere 

Tavaly a Lufthansa és a müncheni repülőtér 2-es termináljának forgalma meghaladta a 30 millió utast.

Új repülőgépek és új célállomások a Lufthansától 

A legnagyobb jelentőségű eseményre március 25-én, éppen az új menetrend életbe lépésekor kerül sor – ezen a napon öt A380 repülőgép áll üzembe Münchenben, hogy egész nyáron kiszolgálja a légitársaság Los Angelesbe, Hongkongba és Pekingbe induló napi járatait. Télen az A380-as gépek új célállomásokra állnak át – Miamival, Sanghajjal és San Franciscóval kötik majd össze Münchent.

Elindult Berlin és München között a szupergyors vonat 

25 év után elkészült a Berlint és Münchent összekötő új, szupergyors vonat, amely kevesebb mint 4 óra alatt teszi meg a távot.

Két nap alatt több mint hatszázezer látogatót vonzott a müncheni Oktoberfest 

Az esős, hideg időjárás ellenére a tavalyinál nagyobb sikerrel nyitott a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra szombaton és vasárnap hatszázezernél is többen látogattak el.

Heti három Lufthansa járat közlekedik a Debrecen Airportról az Octoberfestre 

2017. szeptember 16. és október 3. között minden csak a sörről fog szólni Münchenben.

Március 25-től repülnek a Lufthansa A380-asai Münchenből 

Los Angeles, Peking és Hongkong lesznek az első desztinációk.

Új Lufthansa járatok Frankfurtból és Münchenből 

2018 nyarától újabb járatok, illetve járatsűrítések kerülnek be a Lufthansa menetrendjébe, valamint bővítik a müncheni szélestörzsű flottát – közölte kedden a légitársaság.

Rekord utasforgalom a müncheni repülőtéren 

2016-ban is folytatódott a müncheni repülőtér forgalmának töretlen növekedése.

Az milyen, amikor ugyanaznap 162 500 utas fordul meg egy reptéren? 

Folytatva a korábbi növekedést, az idei év első 9 hónapjában is jól teljesített a magyar légiutasok által igen gyakran átszálló repülőtérként használt München.

Újra repül a Lufthansa München és Teherán között 

Július 4-étől ismét közlekedik a München-Teherán járat.

Debrecenből a nagyvilágba 

Tizenkét éve kerülgeti egymást a debreceni repülőtér és a Lufthansa egy nagy európai átszálló repülőtérre ráhordó járat érdekében. Ez idő alatt hírbe hozták az Austriant egy bécsi járattal, majd sok vajúdás és két év előkészítés után tavaly decemberben Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója bejelentette a müncheni járat indítását. Úgy is lett.

Hétfőn több mint százzal nőtt a Debrecenből repülővel elérhető desztinációk száma 

12 éve kerülgeti egymást a debreceni repülőtér és a Lufthansa egy nagy európai átszálló repülőtérre ráhordó járat érdekében. Ez idő alatt hírbe hozták az Austriant egy bécsi járat erejéig, majd sok vajúdás és két év előkészítés után tavaly decemberben Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója bejelentette a müncheni járat indítását. Úgy is lett.

Münchenbe központosítja repülési képzését a Lufthansa Csoport 

Müncheni központtal egy vállalatba egyesíti a Lufthansa Csoport a jelenleg több cég által végzett pilóta- és fedélzeti személyzet képzését - erről döntött a Deutsche Lufthansa AG igazgatótanácsa.

Téli vasúti menetrend: napi járat Moszkvába, gyorsabb eljutás Münchenbe 

December 13-ától, vasárnaptól a MÁV-START új menetrendje szerint közlekednek a vonatok. Újdonság, hogy óránként közlekednek InterCity vonatok Győrbe, Budapestről fél órával csökken az utazási idő Linz, Salzburg és München irányába. Jövőre pedig a MÁV-START év közben is gyakrabban hangolja a menetrendet az igényekhez és a befejezett fejlesztésekhez.

Debrecenből Münchenbe 

Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között – közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója.

Esküvői dínom-dánomból nőtte ki magát az Oktoberfest 

205 éve, 1810. október 12-én rendezték meg Münchenben az első Oktoberfestet, azaz sörünnepet.

Napi háromra növeli müncheni járatai számát az Emirates 

Jövő év februárjától kettő helyett naponta háromszor fog repülni az Emirates Dubaj és München között.

Leállt a vonatközlekedés München és Salzburg között 

A menekültválság miatt legalább október 4-ig nem járnak a személyszállító vonatok a München-Salzburg vonalon - közölte kedden a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.

Minden eddiginél drágább a sör a müncheni Oktoberfesten 

Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.

Vas megye esszenciája Németországban 

Magyarország müncheni főkonzulátusa Magyarország értékei címmel egy rendezvénysorozatot indított, amelynek keretében a magyar megyék kapnak bemutatkozási lehetőséget a bajor fővárosban. Elsőként a Nyári fesztivál keretében Vas megye turisztikai értékeivel és finom ízeivel ismerkedhettek meg a meghívott német turisztikai szakemberek, valamint üzletemberek.

A perec, a templom és a szív: ilyen lett München új logója 

Vidám megjelenés, tradicionális elemek – ez jellemzi Bajorország székhelyének új turisztikai logóját. 

Témanapokkal erősít a müncheni utazási vásár 

Bajorország legnagyobb utazási és szabadidős vására, a „f.re.e” a müncheni vásárterületen február 18-22. között zajlik.

Életre szóló gasztroélményt kaptak a magyarok Bavaria szívében 

Immáron második alkalommal szervezte meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a Coninvest Kft.-vel közösen külföldi gasztrotúráját, melynek helyszíne ezúttal München volt.

Egyre többen utaznak telekocsival 

Egyre népszerűbb Magyarországon is az autómegosztás, a legnépszerűbb úti célok között vannak a vidéki nagyvárosok, Bécs és München.   

Menekült támadt utaskísérőre egy München-Budapest járaton 

Visszatérésre kényszerült kedden a Lufthansa légitársaság Münchenből Budapestre tartó járata, mert egy kitoloncolt menekült rátámadt egy utaskísérőre.

A Lufthansa pontossági rekordot állított fel 2013-ban 

A frankfurti és müncheni járatok több mint 85 százaléka pontosan indult, a csatlakozások és a csomagszállítás megbízhatósága is tovább javult - közölte szerdán a légitársaság.

Etihad és airberlin - még közelebb egymáshoz 

Szorosabbra fonja együttműködését az Etihad Airways és az airberlin, van már egy közös dizájnt viselő repülőgépük is. 

Jövő tavasztól az Emirates kizárólag A380-asokkal repül Münchenbe 

Az Emirates egyelőre Airbus A380 és Boeing 770-300ER gépekkel szállít Münchenbe, de 2014. március harmincadikától kizárólag Airbusok lesznek Münchenbe repülő flottájában.

Látogatórekord nélkül zárult az Oktoberfest 

Ismét elmaradt a látogatórekord a müncheni Oktoberfesten, a vasárnap véget ért népünnepélyen 6,4 millióan szórakoztak és összesen 6,7 millió liter sört ittak meg.

Megnyílt a 180. müncheni Oktoberfest 

Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.

Új koncertpalota épülhet Münchenben 

Új koncertpalota épülhet Münchenben, a bajor fővárosban, ahol évek óta zajlik a vita arról, hogy miként lehetne egy világvároshoz méltó modern klasszikus zenei koncertközpontot létrehozni.

Januárban nyílik az új angelo hotel 

Januárban nyílik a Hotel Munich Westpark, amely már a második Angelo Hotel lesz Münchenben. A négycsillagos, futurisztikus dizájnú angelo Hotel Munich Westpark 60 új munkahelyet teremt.

Ütemes menetrend a Lufthansánál 

A Lufthansa idén télen óránkénti járatokat üzemeltet egyes belföldi útvonalain.

Megnyílt a müncheni Oktoberfest 

Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.

Lufthansa-sztrájk: káosz várható pénteken 

A Lufthansa fedélzeti dolgozóit tömörítő független szakszervezet, az UFO 24 órás, 0 órától éjfélig tartó sztrájkot hirdetett meg péntekre. 

München a nyertese a frankfurti éjszakai repülési tilalomnak 

A Lufthansa bejelentette, hogy több, Frankfurtból, késő este induló, hosszú távú járata a téli menetrendi időszakban Münchenből repül a frankfurti éjszakai repülési tilalom miatt.

Jubilálnak a müncheni sörkertek 

Az idei évben München és Felső-Bajorország sörkertjei 200. évfordulójukat ünneplik. 

Budapesti járatoknál is késést okozott a müncheni hiba 

Késtek a Budapestről Münchenbe induló és onnan érkező délutáni repülőjáratok is pénteken a müncheni repülőtéren bekövetkezett műszaki hiba miatt.

„Budapesti Randevú“ Münchenben 

Június 23-án, szombat este, budapesti kávéházi hangulatban ismerkedhetett a magyar kultúrával a bajor főváros lakossága. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!