Drágult a csomagfeladás és a priority

Megemelte a Wizz Air és a Ryanair az elsőbbségi beszállás és a csomagfeladás árát, mostantól az utazási szezontól is függ, hogy mennyit kell fizetni egy-egy feladott poggyászért.

Az árváltoztatást mindkét esetben a lengyel Fly4free vette észre. Ennek alapján kerestük meg az AIRportal a légitársaságokat, hogy reagáljanak az értesülésre.

Wizz Air

A Wizz Air megerősítette, hogy  január 11-i hatállyal megváltoztak a díjtételek: az új rendelkezés szerint a díjakat minden esetben a kereslet alakítja. Ez azt jelenti, hogy a nyári menetrendi időszakban többe fog kerülni egy-egy poggyász, mint télen, de még járatonként is eltérő lehet a díjszabás.

E szerint a legkisebb, 10 kilogrammos poggyász díja szezonon kívül 9 és 24 euró, főszezonban 10 és 27 euró között változik. A 20 kilogrammos határt meg nem haladó csomagok esetében szezonon kívül 15 és 44, főszezonban 20 és 50 euró közötti díjat kell fizetni. A legnagyobb 32 kilogrammos csomag elszállításáért szezonon kívül 23 és 63, főszezonban 31 és 72 euró közötti árat kér a légitársaság.

Az elsőbbségi beszállítás díja 5 és 17 euró között változik.

Ryanair

A Ryanair esetében szintén sávos árazás figyelhető meg. A Fly4free információi szerint a Ryanair a 10 kilogrammot meg nem haladó csomag esetében 10 és 12 euró/font közötti összeget kér az utasoktól, a 20 kilogrammos feladott poggyász viteldíja pedig foglaláskor 25 euró/fontra, foglalás után 40 euró/fontra módosult.

Az elsőbbségi beszállásért 6 és 10 euró/font közötti árat kell fizetni.

A fapados idén nem szárnyal olyan fényesen, ahogy azt tervezte.

Forrás: AIRportal.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.