E-matrica az autópályákon

2008. január 1-jével a közlekedési tárca megszüntette a papír alapú matricás rendszert.

Az új e-matricás rendszerben az úthasználati jogosultságot a megszokott módon lehet megvásárolni, tehát az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, a szerződött viszonteladóknál, benzinkutaknál, valamint SMS-ben, interneten, telefonhívással és mobilvásárlással. A gépjármű vezetője a vásárlás után bizonylatot, illetve nyugtázó üzenetet kap, amelyet az érvényesség utolsó napjától számított 1 évig kell majd megőrizni, mert a pótdíj megfizetésére vonatkozó igény 1 év alatt évül el. Az esetleges pótdíjfizetési felszólítások postázására az ÁAK Zrt.-nek továbbra is 60 nap áll rendelkezésére. A papír alapú matrica megszüntetése kényelmesebb és gyorsabb kiszolgálást biztosít a vásárlóknak, ezen felül a nyomdai és terjesztési költségek is megtakaríthatók. Ezek együttes értéke 2007-ben hozzávetőleg 250 millió forintot tett ki. Az így felszabaduló összeget a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ útfejlesztésekre és üzemeltetésre fordítja. Az értékesítési pontok folyamatosan álltak át az új rendszerre. Az ÁAK Zrt. értékesítési adatai alapján elmondható, hogy továbbra is jelentős mértékben növekszik az eladott matricák darabszáma. 2007 első tizenegy hónapjában 2006 hasonló időszakával összehasonlítva a járművezetők összességében mintegy 25 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak, ami 38 százalékos bevétel többletet eredményezett. Ez a 2006-os 32,4 milliárd forinttal szemben 2007-ben közel 44,7 milliárd forintos bruttó összeget jelentett.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.