Félmillió utas a Bahartnál

Az idén eddig 35 ezerrel több utas vette igénybe a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) különböző személyhajózási szolgáltatásait, ami mintegy 8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - mondta Dónucz László, a cég értékesítési és forgalmi igazgatója a társaság félmilliomodik utasának köszöntésére rendezett ünnepségen Balatonfüreden.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A legnagyobb növekedést a menetrendi hajókon tapasztalták, a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon például több mint 11 százalékkal emelkedett az utasforgalom.

Az igazgató szerint a kedvező tendencia egyebek mellett annak köszönhető, hogy a társaság erősítette marketingtevékenységét és jelentősen bővítette viszontértékesítő partnerhálózatát. Megjegyezte, hogy a cég megújult honlapja már napi 5-6 ezer érdeklődőt, felhasználót szolgál ki.

A BAHART a múlt évet 6,8 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 116 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta. Az idén 2,53 milliárd forintos árbevételt terveznek a tavalyi 2,38 milliárd forint után.

A cég személyhajóin tavaly 660 ezren utaztak, 10,9 százalékkal többen a tervezettnél. A kompok forgalma tavaly változatlan díjszabás mellett 5,1 százalékkal nőtt, 998 ezer utast, 298 ezer gépjárművet, és 59 ezer kerékpárt szállítva. A tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő BAHART 300 dolgozót foglalkoztat.

Forrás: MTI


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes a hajózár a Duna-ágon

Teljes a hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.