Folytatódik a távol-keleti légtércsata

Dél-Korea vasárnap jelentette be, hogy kiterjesztette légvédelmi övezetét - írja az Asiaport.hu.

Japán nem aggódik azért, mert Dél-Korea a hét végén kiterjesztette légvédelmi övezetének határát - vélekedett hétfőn Tokióban Szuga Josihide kormányszóvivő, aki szerint az intézkedés jelenleg nem okoz gondot. A létrehozott zóna részét képezi két sziget az országtól délre, valamint egy víz alatti szikla. Ezekre Kína is igényt tart.

A szöuli lépés válasz arra, hogy Kína november végén ugyancsak új légvédelmi övezetet jelölt ki, amely kiterjed a Japán és Dél-Korea által magáénak tartott területekre is és átfedésben van mindkét ország saját légvédelmi zónájával. A japán kormány szóvivője most azt mondta, a dél-koreai intézkedés annyiban különbözik a kínaitól, hogy nem foglal el jogtalanul japán légteret, nem terjed ki japán parti vizekre és területekre.

Peking azt követeli, hogy a légvédelmi övezetébe belépő gépek azonosítsák magukat, küldjék el repülési tervüket és folyamatos rádiókapcsolatot tartsanak fent a kínai légi irányítással, amit Japán, az Egyesült Államok és Dél-Korea sem hajlandó betartani. A kínai hadsereg korábban azt állította, hogy védelmi intézkedéseket fog foganatosítani, ha egyes repülőgépek nem vetik alá magukat a szabályoknak.

Forrás: Asiaport.hu


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.