Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra és közösségi közlekedési változásokra kell készülniük a fővárosban közlekedőknek vasárnap egy futóverseny és az Élet Menete miatt.  lezárások a belváros forgalmát, valamint a rakparti villamosvonalakat is érintik, áll az MTI hírében.

Május 11-én két rendezvény miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest belvárosában. Délelőtt rendezik a „21 év – 21 kilométer” elnevezésű Európa-napi futóversenyt az V. kerületben, amely a Szabadság tér – Nádor utca – pesti rakpartok útvonalon halad.


Fotó: pexels.com

Délután az Élet Menete résztvevői vonulnak majd, amely miatt reggel 6 órától éjfélig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret a Clark Ádám tér és a Döbrentei utca között. Ezenkívül 17 és 18 óra között az Antal József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér útvonalon is forgalomkorlátozás várható.

A lezárások a BKK járatainak közlekedését is érintik. A pesti rakparton közlekedő 2-es, 2B és 23-as villamosok egész nap nem járnak, míg a budai rakparton közlekedő 19-es és 41-es villamosok forgalmában várhatóan 17:30 és 19 óra között kell korlátozásokra számítani.

A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazásuk megtervezéséhez használják a BudapestGO alkalmazást, illetve részletes információkat a közösségi közlekedési változásokról a BKK Facebook-oldalán találhatnak, áll az MTI hírében.


AirBaltic: jelentés az idei első negyedévről

AirBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.
Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma

Wizz Air: ugrásszerűen megnőtt a Skandináv térségbe utazók száma 

Egyre többen választják nyaralásuk célpontjának a hűvösebb Skandináv térséget.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.