HungaroControl: nőtt az irányított légi járatok száma

A HungaroControl adatai szerint a magyar légtérben 5,68 százalékkal nőtt az első negyedévben az irányított repülőgépek száma, a növekvő forgalom melletti légtérkapacitás szűkítés járatonként fél percnél kevesebb késést okozott.

Szepessy Kornél vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette: az első negyedévben a szolgálat 240 ezer légi járatot irányított, 5,68 százalékkal többet, mint 2018 azonos időszakában, és most először kését is okozott, 0,28 percest járatonként. Előrejelzése szerint a nyári menetrendi időszakban a légi irányítás miatt átlagosan járatonként fél perc késés keletkezhet, kevesebb az Európai Unió területén várható 0,7 percnél.

A légtér kapacitását azért csökkentették, hogy elkerülhető legyen az irányítókra nehezedő extrém forgalomterhelés - tájékoztatott. Magyarország felett a Perzsa-öböl menti légitársaságok járatszáma jelentősen csökkent, ahogy kevesebb járatot közlekedtetett a Lufthansa-csoport és az Air France is, nőtt viszont az orosz járatok száma. A HungaroControl által kezelt koszovói magas légtérben áprilisban több mint tízezer járat közlekedett, 48 százalékkal több, mint tavaly áprilisban - tette hozzá Szepessy Kornél.

A vezérigazgató hangsúlyozta, elkerülhetőek lennének a késések, ha az európai légi forgalmat szervező Eurocontrol pontosabb adatokat szolgáltatna. Példaként említette, hogy 2018-ban a becsült forgalom kétszeresét kellett irányítania a HungaroControlnak. A megoldás az lenne, ha a légitársaságok közölnék, mekkora flottával és mely útvonalakon repülnek majd, de a cégek a versenyhelyzetre hivatkozva nem adják ki ezeket az adatokat - mutatott rá a vezérigazgató.

Ebben a helyzetben csak az irányítóképzés fokozásával és innovációval lehet csökkenteni a késéseket - vélekedett, megjegyezve: a légi cégek pár hét alatt képesek új járatot indítani, ugyanakkor egy irányító kiképzése 2 évet vesz igénybe. Ebben a helyzetben Szepessy Kornél elmondása szerint a többi szolgáltató is igyekszik minél több forrást kutatás-fejlesztésre fordítani, hogy az irányító rendszerek megújításával javítsák a hatékonyságukat. A HungaroControl ebből a szempontból jó helyzetben van, mert évekkel ezelőtt saját K+F szekciót hozott létre, amely elkezdte a magyar forgalomirányító rendszer modernizálását.

Forrás: MTI


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.