Igazi hajócsoda jön a műegyetemi rakparthoz

Római kori hajó köt ki hétfőn a Műegyetemnél. Ez egy negyedik századi őrhajó utánzat, amely Németországból indulva most végighalad a Dunán.

A Duna menti római örökséggel rendelkező településeket járja végig az a negyedik századi őrhajó, amelyik hétfőn köt ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél (BME).

Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás szerint a hajó július 16-án rajtolt Németországból, 24 fős legénységével végighalad a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig, összekötve a Duna menti római örökséggel is rendelkező településeket.

 

A negyedik századi római hajót egy nemzetközi projekt keretében a Friedrich Alexander Egyetem munkatársai szakemberek (régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők) segítségével készítették. A teljes életnagyságban megépített lusoria típusú őrhajó hossza 18 méter, szélessége 2,8 méter, a súlya pedig hat tonna, közölték.

Az Élő Dunai Limes (Living Danube Limes) elnevezésű Interreg Duna Transznacionális Program 10 ország 19 partneri közreműködésével valósul meg. A projekt célja, hogy az egykori Római Birodalom határvonalaként funkcionáló Dunát összekötő útvonalként értelmezze. Ennek része egyebek mellett a Duna menti római emlékek kutatása és kortárs hasznosítási lehetőségeinek feltárása.   

A projekt pillérei a kutatás és oktatás, a Duna-menti múzeumok klaszterizációja, a fenntartható turizmus és az átélhető történelem, amelyet a Műegyetem részéről a BME Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Tanszéke koordinál.

A hajó augusztus 15-én 11 órakor köt ki a Műegyetem előtt, következő állomása Százhalombatta lesz.

Forrás: MTI


Ilyen lesz az új Air Force One

Ilyen lesz az új Air Force One 

Az új Air Force One, hivatalosan VC-25B jelzésű, a Boeing 747-8 Intercontinental utasszállító repülőgépen alapul, és számos jelentős módosítást kap majd, hogy megfeleljen az elnöki különgép elvárásainak.
Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat

Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat 

A nyári repülőtéri forgalom várható növekedése miatt péntektől gyakrabban jár napközben a 100E Repülőtéri Expressz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.
Indul az Intercity Splitbe

Indul az Intercity Splitbe 

    Az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta 8300 jegyet vásároltak az utasok, ami a tavalyi 14 ezer jegy több mint felét teszi ki.
"Varázslatos Duna" néven új luxus hajójárat Budapestről

"Varázslatos Duna" néven új luxus hajójárat Budapestről 

A Mária Terézia november 10-én indult nyolcnapos útjára, amely a németországi Passauban ér véget. 
Spanyol járatnyitás Budapest felé

Spanyol járatnyitás Budapest felé  

Bilbao városa légi összeköttetésében jelentős változás várható. Decembertől.
Káosz a birminghami repülőtéren a 100 ml-es folyadékkorlát miatt

Káosz a birminghami repülőtéren a 100 ml-es folyadékkorlát miatt 

Már reggel 5 órától sorok a repülőtéren kívül kígyóztak a sorok.
Napi járatnyitás Brüsszelbe a WIZZ-zel

Napi járatnyitás Brüsszelbe a WIZZ-zel 

Június 17-ével kezdődően az ultrafapados légitársaság elindította közvetlen járatait Budapestről a Zaventemben található Brüsszeli repülőtérre.
Piros-fehér-zöld meglepetés ennél az ultrafapadosnál

Piros-fehér-zöld meglepetés ennél az ultrafapadosnál 

Hajrá, Magyarok! Túró Rudival lepték meg az Eb-re utazókat.
A Wizz Air lett a legtöbbet késő légitársaság az Egyesült Királyságban

A Wizz Air lett a legtöbbet késő légitársaság az Egyesült Királyságban 

Az elemzés a brit repülőterekről induló több mint 2500 menetrend szerinti és charterjáratot vizsgált.
Forgalomba állt az utolsó Airbus Beluga XL

Forgalomba állt az utolsó Airbus Beluga XL 

A Beluga XL a repülőgépek szerkezeti elemeinek szállítására kifejlesztett speciális típus.