Az első kék-ezüst színű konténerek szombaton érkeztek meg a Ferihegyi repülőtérre, amellyel kezdetét vette a konténerváros építése. A konténerváros létrehozására a 2A és 2B terminált összekötő BUD Skycourt nevű új terminálépület építése miatt van szükség, hiszen az utasvárócsarnok fejlesztése miatt számos cégnek kell új, ideiglenes iroda- és munkahelyiségeket biztosítani. Ide költöznek többek között a repülőtér földi kiszolgáló vállalatai is. Ez a projekt a Budapest Airport (BA) BUD Future elnevezésű programjának első lépcsője. A BA 2011-ig 65 milliárd forintot költ a repülőtér fejlesztésére. A kétszintes, felülről nézve H-alakú konténerváros naponta 300-350 ember számára biztosít majd iroda-, tárgyaló- és öltözőhelyiséget. A létesítményben központi fűtés és klímaberendezés is lesz, kényelmük, technikai felszereltségük pedig megfelel minden kívánalomnak. Várhatóan három-négy évig, a T2 teljes megújulásáig lesz szükség a különleges építményre. A konténerváros mellett 7300 négyzetméteres burkolt parkoló és kiszolgáló terület is épül, az átadást 2008 első hónapjaira tervezi a Budapest Airport.
Indul a fejlesztés Ferihegyen
205 darab 12,9 négyzetméteres konténerben összesen 3200 négyzetméternyi iroda és szolgálati helyiség – számokban kifejezve ekkora lesz az az ideiglenes városész, amelynek építése szombaton kezdődött meg a Budapest Airport 2-es terminálja mellett.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.