Az első gépeket 2008. november végén, december elején szállítják. A csúszás 15 megrendelőt érint, köztük a japán All Nippon Airlinest. A késlekedés – mint azt a cég vezetői is elismerték – befolyásolja a jövő évi eredményt és a cash flow-t is. A 787-es minden idők legsikeresebb piaci bevezetése a repülőgépgyártás történetében: ez idáig ötven társaság 710-et rendelt az óriásgépből, amelynek listaára 146-200 millió dollár között mozog. A vállalat vezetése azt reméli, hogy folytatódik ez a fellendülés. (Bloomberg)
Késik a szállításokkal a Boeing
Közel három százalékkal zuhant a Boeing Co. részvényárfolyama, miután a repülőgépgyártó bejelentette: a piacon jó ideje keringő híresztelések igazak, a Dreamliner–787-esek szállítása előreláthatólag fél évet késik.
Október első napján kihívás lehet a brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Hétfőn nincs vasúti közlekedés Ausztria és Magyarország között
Hétfőn nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint.
Újjászületik a Szent Jupát - frissitítve!
A legendás hajóval kerülte meg a Földet Fa Nándor és Gál József.
Turkish-járatnyitás Sydney-be
A török légitársaság új járat indítását jelentette be Ausztrália legnagyobb városába.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.