Magyar szakember a Nemzetközi Vasútegylet vezetőségében

Szarvas Ferencet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját két évre választották meg az UIC (International Union of Railways - Nemzetközi Vasútegylet) Európai Vezető Bizottság tagjává Párizsban, 2011. december 7-én.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A jelentős szakmai pozíció betöltése erősíti a MÁV nemzetközi tekintélyét, a társasági érdekek erőteljesebb és hangsúlyosabb európai képviseletét. A poszt elnyerésével a régió súlya is felértékelődik: lehetőség nyílik a közép-kelet európai érdekek fokozott érvényesítésére.

A Vezető Bizottság kiemelt szerepet tölt be az európai régió munkájának irányításában: előkészíti a közgyűléseket, javaslatot tesz a működés irányelveire, a régió tevékenységének stratégiájára, valamint koordinációs szerepet játszik az európai nemzetközi szervezetek között.

Az UIC egyik fő tevékenysége a vasúti árufuvarozás ösztönzése és a határokon átnyúló szolgáltatások feltételeinek javítása. A 1922-ben megalakult világszervezet - amelynek alapító tagja a MÁV is - feladata az akadálytalan vasúti közlekedés műszaki-üzemviteli feltételeinek biztosítása, különös tekintettel a kölcsönös átjárhatóság megvalósítására és az információ-technológiai rendszerek alkalmazására.


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép 

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár a Duna-ágon

Teljes hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: új kereskedelmi megállapodás az Air Chinával

SIA: új kereskedelmi megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.