Már Huawei mobilokra is letölthető a légitársaság alkalmazása

A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy mobilalkalmazása már a Huawei AppGallery-ben is elérhető, így az Android és iOS készülékek mellett már letölthető a Huawei mobilokra is. A légitársaság applikációján keresztül nem csak a jegyfoglalás lényegesen egyszerűbb, de az utazás nyomon követésére is ez a legpraktikusabb felület.

Az alkalmazásban elvégezhető az utasfelvétel, elérhető a beszállókártya, a járatokkal kapcsolatos információk pedig folyamatosan frissülnek – mindemellett elsőkézből lehet értesülni a légitársaság legjobb utazási ajánlatairól is. Az applikáció már közel 20 nyelven érhető el.

A vállalat legfrissebb adatai alapján a légitársaság forgalmának legnagyobb részét már mobilalkalmazáson keresztül bonyolítják: a felhasználók 66 százaléka az appon keresztül keres repülőjegyet és kapcsolódó szolgáltatást. Ez a trend tökéletesen illeszkedik a légitársaság azon célkitűzéséhez, hogy megkönnyítse utasai számára ajánlatainak böngészését, bárhol is tartózkodjanak.

A Wizz Air elkötelezett amellett, hogy digitális termékkínálatának folyamatos fejlesztésével javítsa az ügyfélélményt.

A mostantól a Huawei AppGallery-n is elérhető alkalmazásban a felhasználók több mint 200 célállomásra kereshetnek és foglalhatnak megfizethető repülőjegyeket, köszönhetően az alkalmazás intuitív felületének és viteldíjkeresőjének, amely segít biztosítani az elérhető legalacsonyabb árakat.


Fotó: Wizz Air

Az applikáció emellett átfogó utazásszervezési platform is, amely lehetővé teszi, hogy az utasok értesítést kapjanak a járatuk státuszáról,  a gyorsabb foglalás és bejelentkezés érdekében közvetlenül beolvashatják az utazási dokumentumokat, valamint online és offline is hozzáférhetnek a beszállókártyákhoz.

Az alkalmazás használói emellett akár teljes nyaralásukat is megszervezhetik az applikáción keresztül, beleértve a szállodafoglalást, a repülőtéri transzfert, valamint az olyan repülőtéri plusz szolgáltatásokat, mint a gyorsítósáv, vagy a prémium utasváró. Szállodafoglalás vagy autóbérlés esetén az alkalmazáson keresztül akár 5 százalékos kedvezmény jár.

Remus Moraru, e-kereskedelmi vezető elmondta:

"Izgatottan tesszük elérhetővé az alkalmazást a Huawei AppGallery-ben. Mostantól a Huawei-felhasználók is hozzáférhetnek az applikáció-nyújtotta kényelmi funkciók széles skálájához: a zökkenőmentes járatfoglalástól kezdve a valós idejű frissítéseken át az exkluzív kedvezményekig. Ez a lépés nemcsak az elérésünket szélesíti, hanem az utazási élményt is javítja, emellett összhangban van cégünk elkötelezettségével, hogy hatékony és felhasználóbarát digitális platformot biztosítsunk utasaink számára. Nagy örömmel köszöntjük a Huawei felhasználóit a digitális ökoszisztémánkban, ahol ugyanolyan zökkenőmentes és átfogó utazásszervezési lehetőségeket kínálunk számukra, mint amilyeneket a már meglévő ügyfeleink élveznek."

 


Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.