Megdőlt a nézet, hogy covid-biztos a repülés?

Új-zélandi tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy egy utas másik hatot is megfertőzött egy aucklandi járaton. A légitársaságok korábban azt mondták, minimális a fedélzeten való megfertőződés esélye - írja az AIRportal.hu.

Az új-zélandi járványügyi hivatal tanulmányát az Aerotime szemlézte. E szerint a hatóság az Emirates Dubaj-Kuala Lumpur-Auckland járatán utazókat vizsgálta, akik az EK 448-as járattal szeptember 29-én érkeztek az országba.

A Boeing 777-300ER fedélzetén mindössze 86 utas repült, közülük érkezés után hét, a 24-es és 28-as sor között helyet foglaló bizonyult fertőzöttnek annak ellenére, hogy indulás előtt mindegyiküknek negatív volt a tesztje. A tanulmány kitért arra, hogy a szeptember végi járaton, illetve indulás előtt a dubaji repülőtéren sem volt kötelező a maszk használata az utasoknak, a hét megfertőződött utas közül négyen maszkot és kesztyűt is viseltek, ketten egyiket sem.



A kutatók szerint a vírust a Svájcból utazó, maszkot és kesztyűt viselő utas vitte a fedélzetre, ő utastársával együtt az indulás előtt, szeptember 25-én is negatív teszteredményt produkált. Teljes bizonyossággal a kutatók sem állítják, hogy biztosan a járaton fertőződött meg mind a hét utas, de az epidemiológiai adatok, a génszekvenálásból származó információk, az ültetési rend, valamint a tünetek jelentkezésének időpontjai erre engednek következtetni.

Emiatt az új-zélandi szakemberek azt javasolták, hogy minden nemzetközi utast potenciálisan fertőzöttnek kell tekinteni akkor is, ha a járat indulása előtt negatív tesztet produkál, megfelelő távolságot tartott a többiektől, és védőfelszerelést is hordott.

A légitársaságok, élükön az őket összefogó Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA), a pandémia első hulláma óta azt hangsúlyozzák, hogy a modern repülőgépek fedélzetén lévő HEPA-szűrők, a gyorsan cserélődő és a kabinban fentről lefelé áramló friss levegő, valamint a védőfelszerelések használata mellett minimális az esélye annak, hogy valaki egy légijáraton fertőződjön meg. Egy nyári tanulmány szerint egyetlen egy bizonyított esetet sem rögzítettek a szakemberek a világon eddig.

Forrás: Airportal.hu


Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel

Indul a nyári menetrend: heti 55 budapesti járatpár az Air France-KLM-mel 

A hétvégi nyári időszámításra átállással életbe lép az Air France-KLM nyári menetrendi időszaka.
Indul a Balatonnál a hajózási szezon

Indul a Balatonnál a hajózási szezon 

Elindult a személyhajózási szezon a Balatonon.
Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között

Szezonális repülőjárat Tel-Aviv és a Balaton között  

Június 2. és szeptember 29. között heti két alkalommal közlekedik az Arkia Israeli Airlines Sármellékre.
Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.