Nőtt az utasszám a Turkish-nél az első negyedévben

Így alakult a Turkish Airlines 2014. első negyedévi forgalma.

A 2014. januártól márciusig tartó időszakban 20,2%-kal nőtt az utasok száma az előző év ugyanezen időszakához képest, eszerint 10 millió helyett 12 millióan repültek a Turkish Airlines járatain. A belföldi járatokon utazók aránya 27,9%-kal nőtt, míg a nemzetközi útvonalakon 15,1%-kal több utas közlekedett.

A nemzetközi járatok business és comfort osztályait 16,9%-kal több utas választotta, az átszálló utasok száma pedig 26,8%-kal emelkedett. A töltöttség azonban 0,3 ponttal csökkent 77,7%-ra.

A cargo és postaszállítmány 26,7%-kal nőtt a tavalyi időszakhoz képest.

A desztinációk száma 219-ről 246-ra emelkedett 2013 márciusához képest: 36 helyett 43 belföldi, 183 helyett pedig 203 nemzetközi úti célra lehet már eljutni.

Az idei év márciusa végére a repülőgépek száma 215-ről 241-re nőtt: a szélestörzsű gépekből 37 helyett 43 áll rendelkezésre, a keskenytörzsűek száma 169-ről 189-re emelkedett, a cargo gépek száma azonban változatlanul 9 maradt.


MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Együttműködési megállapodás két légügyi cég között

Együttműködési megállapodás két légügyi cég között 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Budapest Airport.
A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza

A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza 

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület levelében figyelmeztetést adott ki.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.