Évszázadokon át különféle hódítók tették magukévá, az elmúlt évtizedekben pedig turisták özöne árasztja el a Dodekániszosz-szigetvilág egyik legszebb tagját. Rodosz idegenforgalmi fejlődése gyakorlatilag töretlen, és tekintve, hogy egyelőre csupán az északi fertály partszakaszaira koncentrálódik, várható, hogy még jó ideig nem lassul a turisztikai beutazók számának növekedési üteme.
A sziget idegenforgalmi hivatala 1970-ig visszamenően regisztrálja a turisztikai adatokat. Már a hatvanas években csírázni kezdett a turizmus, mint önálló üzletág. Elsősorban egyénileg érkeztek ide az utazók, akik akkoriban a vidéken a helybéliek vendégszeretetét és házait vehették igénybe.
Rodosz városban ugyanakkor a vastag fallal körülvett, érintetlen, ám lüktető életet élő óvárosban is bőven akadt és akad ma is szálláshely, a külső városban pedig – különösen annak északi részén – most már válogathatunk a luxusszállodák között is.
Sokan, főleg az angolok azonban manapság sem a szállodai kényelmet választják, hanem a magánszálláshelyeken éjszakáznak. Ezt támasztja alá az is, hogy például azok a kimutatások, amelyek nemzetek szerinti bontásban mutatják a szigetre érkezőket a repülőtéri regisztráció alapján, nem csengenek össze a szálláshelyekről kapott adatokkal, mivel az apartmantulajdonosok sem feltétlenül érdekeltek vendégeik bejelentésében.
A helyi kormányzat ugyan tudja ezt, de hozzállása arra enged következtetni, hogy előbbrevalónak látja a polgárok elégedettségét és gyarapodását a statisztika koherenciájánál. Hogy az adóbevételből is hiányzik valamicske, az sem nyom sokat a latban, hiszen aki itt lakik, az itt fogyaszt, mégpedig nem is keveset.
A fogyasztás ösztönzésére született meg a Rodos News című kiadvány, amely két-háromszor is megjelenik egy szezonban, és az általános tudnivalókon, hasznos címeken és telefonszámokon kívül friss hírekkel, újdonságokkal ismerteti meg az utazókat. Szerencsés szerkesztése folytán az évről évre visszatérő vendégek és az újonnan érkezettek is érdeklődéssel forgathatják.
A hirdetésekkel teli, többoldalas, színes, a turistainformációs helyeken ingyen beszerezhető lap a buszmenetrendeket, a múzeumok és egyéb intézmények nyitvatartási időpontjait, a turistaprogramok – például a több nyelven is előadott hang- és fényjátékok – időbeosztását is közli.
De olvasni lehet itt mindenről, ami a sziget turistaéletéhez kapcsolódhat: napozási tanácsokról, görög ételreceptekről. Az angol nyelvű kiadvány hasznosan egészítené ki az utazási irodák információs dossziéit.
Az édesvizű forrásokban gazdag Rodosz a legjobb infrastruktúrával ellátott partszakaszokkal büszkélkedhet. Ingyen használható, iható vizű zuhanyozók, öltözők, nyilvános WC-k bőven vannak a napernyőkkel sűrűn tűzdelt strandokon. Az idén a napozóágy darabjáért – amelyből kettő van egy ernyő alatt – napi ezer drachmát kellett leszurkolni.
A part menti szállókban lakók általában a hotel saját napernyőin osztozkodhatnak, de nem mindenhol. Mivel május elejétől október végéig tart a teljes szezon, az önkormányzatok tisztes bevételre tesznek szert a tulajdonukban lévő ernyőkből, amelyeket ötvenesével a helybéliek üzemeltetnek.
Ez jobbára a napijegyek árusításából áll, de a tavaszi ernyőnyitás és az őszi ernyőzárás, ami a vasrudak homokbók való be- és kiemelését is jelenti, eléggé megerőltető munka. Az erőgyűjtéshez például Faliraki önkormányzata minden évben egy olyan ünnepséggel járul hozzá, amelynek során minden ernyőkezelő egy-egy tízszemélyes asztalt kap a partszakasz egyik legjobb vendéglőjében, ahol hozzátartozóival együtt ehet-ihat az önkormányzat költségére – persze ugyanazt a menüt –, és élő zenére táncolhat, ameddig csak bírja.
Sok az úszómedencés szálloda, apartmanház, amelyek többnyire a telítettségüktől függően engednek be kertjükbe máshol lakó turistákat. Változó az is, hogy ingyen vagy a bárnál történő fogyasztás ellenében lehet-e használni a nyugágyakat.
Negyven éve még csupán egy halászkunyhó árválkodott a mai Rodosz turistaközponttá kiépített több kilométeres keleti partszakaszán, Falirakin. A halászok a hegy mögött megbújó kis faluból jártak ide, majd a kikötő köré több házacska is épült. Itt létesült harminc éve a turisták igényeit kiszolgáló Lido Hotel és az első tavernák is.
A déli végében homokos, északra viszont kavicsossá, kövessé váló öt kilométeres öböl menti út mára teljesen beépült. Az északi szakaszon egymást érő fél tucat luxusszálló fölé, a hegyoldalba üdülőfalut építettek, amelyet rendszeres buszjárat köt össze a parttal. A többi szálláshely a vásárlási és időtöltési lehetőségek tömkelegével keveredve tölti meg a partszakaszt.
Az erejük teljében lévő fiatalok a különféle vízi sportok mellett bungee-jumpingban jeleskedhetnek, és párosával lövethetik ki magukat egy gömbben a magasba, hogy néhány perces ide-oda rugózás után videofelvételen nézhessék vissza, mi is történt velük valójában.
Falirakiban van a sziget legőrjítőbb negyede is, amelyet a népnyelv csupán dühöngőnek hív. Az éjszakai élet ebben a bárnegyedben tobzódik, és sajnos nem csupán a jókedv, hanem a mértéktelen italozáshoz társult drogfogyasztás is fokozza a hangulatot.
A magukat mindenre képesnek tartók ezután bérelt robogókon és autókon száguldoznak, és hiába, hogy ma már jogosítvány nélkül a legócskább motort sem adják ki a kölcsönzők, a közlekedési balesetek száma a csúcsszezonban egyre nő.
Nem egyedülálló az sem, hogy a szálláshelyekről értékesebb dolgok tűnnek el. Az elkövetők turisták, akik ma már a tömegturizmus résztvevőiként észrevétlenül hagyják el a szigetet zsákmányukkal együtt. Az utazási irodák ezért, ha tehetik, a nehezebben megközelíthető emeleti apartmanokba irányítják utasaikat. Rodosz, mint a szigetek általában, ezzel együtt jó közbiztonságnak örvend.
A helyiek jóhiszeműségére vall, hogy saját holmijaikat szinte az utcán tárolják, és ajtajukon sincsenek különösebb zárszerkezetek.
Életminőségük viszont gyökeresen megváltozott az idegenforgalomnak köszönhetően. Az igényeik nincsenek luxusszinten, de aki megismerkedett a nyugati ízlésvilággal és technikai színvonalával, az a legjobbat szerzi be magának. A prosperáló turizmussal együtt felnőtt korosztály nem egyterű házat épít magának kinti konyhával és mosdóval, hanem padlószőnyeggel borított, tökéletesen berendezett többszobás, sőt többszintes villát. A fölösleges alsó szintet kiadják, amíg a gyerekek nem tartanak rá igényt.
A hagyományos görög életvitelre leginkább a prospektusba illő, szintén padlószőnyeggel borított étkezőkonyha emlékeztet, pontosabban az ebből nyíló köves főzőfülke, amelyben maga a főzés és a mosogatás zajlik – a többi csupán dekoráció…
A turista azonban ritkán pillanthat bele a helyiek mindennapi életébe. A hagyományokat inkább a görög est keretein belül, valamint a szigeti körutazás során ismerheti meg. A kis, nem turizmusközpontú falvakban beszerezhetők azok az árucikkek is, amelyek a szupermarketekben azért nincsenek, mert alapanyagul szolgálnak a tavernákban készülő ételekhez.
Az árak is mások itt, mint a parti sétány mentén. Az elmúlt évekhez képest nem érzékelhető számottevő áremelkedés, sem a nyersanyagok, sem a készételek tekintetében. Az évi mintegy tízszázalékos infláció azonban egyetlen árucikket sem kerül el.
A sziget turizmuspolitikája illeszkedik ahhoz a folyamathoz, amit a beutazók számának emelkedése tükröz: 1970-ben kétszázezren érkeztek Rodoszra, az idén pedig várhatóan ennek a számnak közel hétszeresét fogják regisztrálni (1. grafikon).
Közlekedési eszközként szinte kizárólag a repülőgép jön szóba, noha Rodosz kikötőiben szinte mindig horgonyoz egy-egy óceánjáró, amely távoli kontinensek utasaival ismerteti meg a szigetet. A jachtok és a kirándulóhajók mellett a szárnyashajók és a kompok is rengeteg utast szállítanak.
Mégis, a múlt évi 1,4 millió külföldi beutazóból csupán hatszázezer az, aki nem repülőn érkezett. A belföldi utasforgalomban is emelkedő utasszámot mutatnak a légi járművek, hiszen a hat évvel ezelőtti 210 ezres szám napjainkra másfélszeresére nőtt.
A külföldről érkezők kilencven százaléka charterjáratokra vesz jegyet – ez is mutatja a szezonalitás jelentőségét. A szigeten egyébként nem törekednek az egész évben kiegyenlített vendégforgalomra. A hét-nyolc hónapon keresztüli mindennapos, szakadatlan munka után, amelynek során többen két állást is vállalnak, a görögök igénylik a pihenést, a magánéletet, a nyugalmat.
Ekkor szabadítják meg a szigetet a felgyűlt szeméttől, ami a lépten-nyomon található szeméttartók ellenére elcsúfítja a frekventált helyeket. Ekkor készülnek a jövő évi szuvenírek, és a szálláshelyek építése is új lendületet vesz.
A beutazók több mint egynegyedét kitevő közel félmillió német átlagosan 11,5 napot töltött tavaly a dodekánoszi szigetvilágban, a hét és fél ezer magyar pedig hét és fél napot. Rodosz szigete mellett elsősorban Kósz bonyolít le jelentős turistaforgalmat, ami azonban a felét sem éri el a rodoszinak.
A 277 ezer angol beutazó átlagosan tíz napig maradt a szigeteken, ám tudnivaló, hogy nagy részük kiadó szobákat és apartmanokat vesz igénybe.
Feltűnő, hogy 1999-ben regisztráltak először cseh, szlovák és portugál látogatókat – valószínűleg azért, mert a szigetvilágnak nem mindegyik tagjától érkeztek adatok. Csehországból eszerint egyből 16 ezren érkeztek tavaly – jó kétszer annyian, mint a magyarok –, átlagosan közel tíz napra. A görögök belföldi forgalma kétszázezres utasszámot mutat és négy vendégéjszakát.
Miden kimutatás sántít annyiban, hogy nem tartalmazza a kiadó apartmanok és szobák forgalmát – hívta fel a figyelmünket Stella Karavokryrou, a Görög Turistahivatal dodekánosz-szigeteki irodájának igazgatója. A rodoszi statisztikákban 528 szálloda szerepel, amelyek 34 473 szobát kínálnak 66 366 ággyal. A statisztikákat kissé felborító 969 kiadó szoba és apartman 14 852 ággyal rendelkezik.
A Rodosz szigetére szorítkozó statisztikában is magasan vezetnek a németek, hiszen háromnegyedük ezt a szigetet választotta és több mint tíz napig maradt, csakúgy, mint a 167 ezer angol utazó. A magyarok közül 4438-an töltöttek itt szintén tíz vendégéjszakát, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a beutazók nemzetek szerinti bontásában hazánkat külön szerepeltessék (2. grafikon).
A csehek és a szlovákok összevontan szerepelnek a rodoszi kimutatásban: eszerint 1997-ben már húszezren nyaraltak Rodoszon, tavaly azonban már csak 13 ezren. A 157 ezer görög utazó itt is átlagosan négy éjszakát töltött el.
Rodoszra a repülőtér adatai szerint charterjáratokkal 1998-ban 1 112 millió, 1999-ben 1 325 millió, azaz közel húsz százalékkal több turista érkezett. Túlnyomó többségük szállodában lakott és 8,5 éjszakát töltött itt.
Rodosz szigetének vezető szerepe a Dodekánoszi-szigetvilág turizmusában akkor is nyilvánvalóvá válik, ha a többi számadatot nézzük. Külfölddel kapcsolatot tartó utazási irodából 145 van, belföldiből 12, 29 vállalattól kölcsönözhető összesen 212 busz, a közel négyezer bérelhető személyautó 190 vállalkozáshoz tartozik, a hatvan motor- és robogókölcsönző járműveit nyilván sem tudják tartani – a lényeg az, hogy szinte minden sarkon kínálják a járműveket. Mindezeken felül 113 helyi idegenvezető birkózik meg nap mint nap a turisták szervezett programjainak lebonyolításával (ezt a munkát a törvény szerint csak helyiek végezhetik).
A tizenhat tagú Dodekánoszi-szigetvilág másik ismert szigete, Kósz mellett feljövőben van Kálimnosz és Kárpátosz, és nincs már egy sziget sem, ahol ne lenne nemzetközi utakkal foglalkozó utazási iroda. Fejlődésük gátja természeti adottságaikban rejlik: a saját édesvízzel nem rendelkező Szimi turistaforgalma Rodosz közelségén alapszik, ahonnan naponta jönnek a vizet szállító tartályhajók és a kirándulóhajók, hogy a helyi halételekkel, az öböl szépségével és a kolostor gazdagságával eltelt látogatót még aznap visszafuvarozzák.
Öt szigetnek nincs autókölcsönzője, kilencnek pedig motorkölcsönzője sem, tehát van remény arra, hogy ott még érintetlen görög életformát találhatunk barangolásaink során.
