Szerződésszegési eljárás,botrány a börgöndi reptér körül

A székesfehérvári közgyűlés szerint a börgöndi repülőtér befektetője szerződést szegett, de az önkormányzat folytatja a tárgyalásokat a céggel a peren kívüli megegyezés érdekében.

A képviselő-testület pénteki nyílt ülésén azért vették napirendre a témát, mert a felek közötti szerződésben lejártak a vállalkozás által vállalt határidők, és a cég szerződésmódosítási ajánlattal állt elő. Az ülésen részt vett a Biggeorge’s NV képviselője, Nyíri Viktor, aki elmondta, hogy a többségi tulajdonukban álló Alba Airport Kft. nagyon sok energiát és 1,6 milliárd forintot invesztált eddig a projektbe. Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben kapcsolódtak be a reptérfejlesztésbe, és 2009-ig tartott a különböző engedélyek beszerzése. Hozzátette: továbbra is szeretnék megépíteni a repülőteret, de konkrét vállalási határidőt nem tudnak mondani. A haladékkérés okaként a gazdasági nehézségeket, a banki hitelezés visszaesését, továbbá a jövőben várható utaslétszám- csökkenést hozta fel. Bóka Viktor jegyző a jelenleg érvényben lévő – utoljára 2008-ban módosított – szerződéssel kapcsolatban jelezte, hogy a befektető által vállalt határidők közül háromnak (közművek kiépítése, a repülőtér és a börgöndi bekötőút megépítése) lejárt a határideje. A szerződés szerint amennyiben az Alba Airport Kft. a repülőteret nem építi meg 2012. június 17-ig, akkor egymilliárd forint kötbért fizet 2012. október 15-ig. A cég által javasolt szerződésmódosításról elmondta: a cég az egymilliárdos kötbér helyett 435 millió forintot ajánlott az önkormányzatnak két részletben. Az ajánlat szerint a felek rögzítették volna, hogy a késedelemért egyik fél sem felelős, továbbá a reptér és a hozzá kapcsolódó ipari park megvalósítása időben nem tervezhető. A város a felek közötti szerződést nem bonthatná fel 2023. december 31-ig, miközben a cég ugyanezt hatnapos felmondással bármikor megtehetné. Az önkormányzatnak vállalnia kellett volna, hogy teljes mértékben mentesíti az Alba Airport Kft.-t minden helyi adó megfizetése alól. Emellett pedig vállalnia kellett volna, hogy a repülőtér területét érintő település-szerkezeti tervet nem változtatja meg. Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) elmondta: az önkormányzat nem teheti meg, hogy nem veszi figyelembe a szerződésszegés és a határidők lejártának tényét. Javaslatára a testület egyhangú döntést hozott arról, hogy a megállapodás módosítását elutasítja, a szerződésszegés tényét megállapítja, valamint a befektetővel a tárgyalást folytatja 2013. március 31-ig, és közben előkészíti a szükséges jogi lépéseket, amelyek elindításáról várhatóan április elején dönt. Székesfehérvár önkormányzata októberben döntött úgy, hogy visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt. befektető cégtől. A polgármester a zárt ülésen meghozott döntés indokaként elmondta: évek óta nem történt érdemi előrelépés a repülőtér ügyében, az építkezést el sem kezdte az Alba Airport Kft. Azt kérték a cégtől, hogy a repülőteret és a mellette ipari parkká átminősített területet térítésmentesen adja vissza. Ez egyben a felek közötti elszámolást is jelentené, vagyis nem lenne további követelésük egymással szemben. Az Alba Airport Kft. az MTI-hez eljuttatott reagálásában hangsúlyozta: a börgöndi repülőtér kapcsán kialakult késedelemért nem felelős, ez a légtér kijelölését tartalmazó jogszabály jelentős késése és a székesfehérvári önkormányzat bizonyos mulasztásai miatt alakult ki.

 A csúszás eredményeként az Alba Airport megvalósításának lehetősége a gazdasági válság és a Malév végzetes meggyengülése, majd csődje, valamint az ebből következő piaci változások időszakára tolódott, és ebben az időszakban az építkezés finanszírozása kormányzati támogatás nélkül nem megvalósítható - írta a kft. A börgöndi repülőtér egy korábbi katonai repülőtér helyén, összesen 300 hektárnyi területen valósult volna meg, az eredeti tervek szerint mintegy 15 milliárd forintos költséggel. 2008 szeptemberében arról tájékoztatta a Biggeorge's-NV Zrt. az MTI-t, hogy megindulhat az építkezés az Alba Airporton, miután a nemzetközi repülőtér megkapta a jogerős létesítési engedélyt. Az akkori tájékoztatás szerint 2010 első felében nyílt volna meg a nemzetközi repülőtér, és elsősorban fapados és charter gépeket szolgált volna ki. A cég eredeti tervei szerint az Alba Airport lett volna a budapesti után az ország második legnagyobb légikikötője. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a légikikötő mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot létesítettek volna. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozását követően további 700 munkahelyet biztosított volna. Az Alba Airport Kft. részben a székesfehérvári és az abai önkormányzat, illetve a Biggeorge's-NV Zrt. tulajdona.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.