Több milliárdos bevétel a magyar légiforgalmi cégnél

A légi forgalom erősödésével a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. növekvő árbevételre és nyereségre számít 2014 év végén és 2015-ben - közölte a szakszolgálat az MTI kérdésére csütörtökön.

Közlésük szerint a szakszolgálat 2013-as árbevétele 30,47 milliárd forint volt, idén pedig 32,6 milliárdos bevételre számítanak. A HungaroControl adózás előtti eredménye várhatóan meghaladja a korábban tervezett 2,55 milliárd forintot.

Megjegyezték, hogy a 2015-ben a növekvő légi forgalom mellett az ideihez hasonló árbevételre számítanak.

Ez különösen jelentős eredmény annak fényében, hogy a válság számottevően visszavetette a légi forgalmat, majd az észak-afrikai és közel-keleti politikai instabilitás és a folytatódó európai gazdasági krízis gyakorolt erősen érzékelhető negatív hatást az ágazatra - áll a közleményben. Hozzátették: mindezt tetézte a piac legfontosabb szereplőjének, a Malévnek 2012-ben bekövetkezett leállása is.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.