Több mint ötvenöt ezer lengyel tért vissza a LOT hazaszállító akciója során

Több mint ötvenöt ezer lengyel tért haza a LOT lengyel állami légitársaság vasárnap véget érő hazaszállító akciójában - közölte a lengyel külügyi tárca. A repülőgépeket ezentúl a kínai védőeszköz szállítására használják fel.

A LOT március 15-én indította el koronavírus-járvány kapcsán világszerte létesített határzárak miatt külföldön rekedt lengyeleket hazájukba szállító akciót, ennek keretében vasárnapig a világ 71 repülőteréről 388 különjárat indult. A légihíd járataival az Európai Unió népességvédelmi mechanizmusa keretében több mint kétezer külföldi állampolgárt - köztük magyarokat - is hazavittek. A külföldről hazatérő lengyeleket 14 napos házi karanténba helyezik, ők teszik ki egy részét a jelenleg közel 132 ezer fős csoportnak, amely számára kötelező az elkülönítés. Lengyelországban vasárnap estig 4102-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 475 új esetet regisztráltak, ami 114 esettel több az előző napi növekménynél. Eddig több mint 80 ezer vírustesztet végeztek, ebből csak az utóbbi egy nap alatt 7,8 ezret, előző nap pedig 5,9 ezret. Eddig összesen 94 beteg hunyt el, 134-en felgyógyultak a betegséből. A LOT személyszállító akcióját most egy olyan légihíddá alakítják át, mely során a koronavírus elleni harcot szolgáló védőeszközt hozzák Kínából - közölte vasárnap a lengyel kormányfői hivatal vezetője, Michal Dworczyk. A kínai szállítmányok már múlt hét óta érkeznek Lengyelországba. A lengyel kormány csak az utóbbi tíz nap alatt mindenekelőtt Kínával, de más országokkal is többek között 30 millió szájmaszk, 28 millió hepa-típusú szűrővel ellátott maszk, 1,5 millió védőruha beszerzésére kötött szerződést.

Forrás: MTI


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.