Tudja, hogy lehet turistabusszal behajtani a Várba november 1. után?

Szeptember végén értesítette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az érintetteket a várbéli buszregisztráció október 31-i megszünéséről. November 1-től visszaáll az öt hónapra vállalt koordinálás és regisztráció bonyolítása előtti rend. De nem véglegesen.

„Akármilyen hülyén is hangzik, jót tett a regisztráció bevezetése; a maga módján bevált. Azelőtt káosz volt ott és kupi” — összegzi a majd' öt hónap alatt szerzett tapasztalatait egy, a Budai Várnak tekintélyes forgalmat hozó iroda vezetője. „Az első nap volt a fekete csütörtök, a sor a Ferenciek teréig ért, de 3-4 nap alatt beállt a rend” — emlékszik a kezdeti nehézségekre. Nem mindenki méltatja a rendszert; vannak, akik szerint az I. kerület kezdettől fogva azon dolgozik, hogy megszűnjön a buszbehajtás. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) vegyes tapasztalatokról számolt be. Meglehet, a káosz megszűnt, de lerövidítette a Várban érdemben eltölthető időt a regisztrációnál történő várakozás, illetve, hogy a busznak ugyanoda kellett visszatérnie, ahol a csoportot kitette. Csak kevés sofőr vállalta be, hogy a Halászbástyánál szállították ki a csoportot. De felvenni ekkor is a Fehérvári kapunál kellett őket.

November 1-től regisztráció nélkül hajthatnak be a csoportokat fuvarozó buszok. Legfeljebb 10 percig tartózkodhatnak bent térítésmentesen, vagyis a ki- és beszállás időtartamára a kialakított fel- és leszállítóhelyeken, így a Fehérvári kapunál kialakított buszöbölben. A rendet közterület-felügyelet vigyázza majd. Január 1-én újabb mélyépítési munkálatok várhatók márciusig. Az időszak alatt a Palota út egy sávon lesz járható. Úgy értesültünk, hogy ez alatt az idő alatt be sem lehet hajtani busszal a Várba.

Hogy ezt követően, a szezon kezdetétől mi lesz, nem tudni. Erről nem sikerült megállapodni azon az október 18-i találkozón, melyen egyebek mellett a MUISZ, MISZ, I. kerület, az MTÜ randevúzott. „A fehér füst nem szállt fel” — ad hangot csalódásának az egyik megkérdezettünk. A következő hónapokban a főszezon lecseng, télen nem fenyeget a napi — hop on-hop off járatok nélkül — akár 250 busz megjelenésének veszélye. A megoldatlan kérdés, hogy a folytatásban hogyan jut be a temérdek, mindenféle korú és állapotú turista a városnézések első számú helyszínére, akikből az MTÜ felméresei szerint június elejétől mostanáig egymillió fordult meg a Várban.

Az utazásszervezőknek azonban időben tájékoztatni kell partnereiket. Az nem működik, hogy március elején veszik ki az akár 1,5 órás programot is jelentő Várat a 3-4 órás városnézésekből. „Ez szerződésszegés, ami sokba kerülhet” — mondja fentebb idézett forrásunk. „Döntsék el végre, mi legyen. Mindenkinek olcsóbb, ha be tudja tartani, amit ígér” — teszi hozzá.

A tapasztalatok szerint hosszú éveknek kell eltelnie, mire egy programból kikerülő attrakció visszaszerzi korábbi látogatószámát. „Az I. kerület érdeke a turizmus megtartása” — vélik többen is.

Úgy tudjuk, hogy hamarosan az egyeztetések újabb fordulója várható.


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.