Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Már nem a Billion Up Kft. a tulajdonosa a taszári repülőtérnek. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az még nem derült ki, írta meg Klasszis Csoport-beli laptársunk, az Mfor.hu.

A taszári repülőtér egy használaton kívüli katonai légibázis Taszár mellett, Somogy vármegyében, mintegy 10 kilométerre keletre Kaposvártól. A repülőtér 1936-tól 1995-ig a Magyar Honvédség és elődei használatában állt, majd 1995 és 2004 között az Amerikai Egyesült Államok Légiereje üzemeltette a délszláv háború rendezésével kapcsolatos légi műveletek egyik bázisaként. Ezen időszakban NATO légibázisként is funkcionált, kiszolgálva az IFOR és SFOR alakulatokat.

A repülőtér egy 2500 méter hosszú beton kifutópályával rendelkezik.

Az ingatlan tulajdonjogát 2023-ban a budapesti székhelyű Billion Up Kft. szerezte meg. A tervek szerint a területet ipari célokra kívánták hasznosítani, és nem tervezték a repülőtér eredeti funkciójának visszaállítani. 2024 októberében Kaposváron egyeztetések zajlottak a taszári repülőtér fejlesztéséről, ahol hangsúlyozták az ingatlan új tulajdonosának fontosságát a terület jövőbeni hasznosítása szempontjából.

Most azonban nagyot változott a helyzet.

A reptér, amely apportként korábbi tulajdonosának egyik leányvállalatához került
A reptér, amely apportként korábbi tulajdonosának egyik leányvállalatához került
Fotó: wikipedia.org

Mint laptársunk híréből kiderül, a Billion Up Kft.  leányvállalatában, a 2023 júliusában alapított Chi Fu Taszár Kft.-ben jelentős sajáttőke-emelést hajtott végre, amit két lépésben tett meg. Egyrészt a leányvállalat 3 millió forintos törzstőkéjét 10 millió forinttal megemelte. Ennek forrása egy 2 milliárd 860 millió 839 ezer 370 forintos apport, ennek a nem pénzbeli hozzájárulásnak a fennmaradó 2 milliárd 850 millió 839 ezer 370 forintos részét pedig tőketartalékként helyezi el az anyacég – áll a Cégbírósághoz 2024 decemberében benyújtott dokumentumban.

A terület hasznosítása viszont továbbra is kétséges.

Bár a kormányzat eredeti elképzelése az volt, hogy a kijelölt vevő kereskedelmi repülőtérként hasznosítsa a korábbi katonai légibázist, az az ügylet kútba esett. Ezt követően döntött úgy a kabinet, árverés útján keresnek új vevőt, ekkor azonban már „kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításról” szólt a kormányhatározat, derül ki a hírből.

 

 


Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett a repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.