Újabb változások a Ferenciek tere forgalmi rendjében

2013. július 19-én és 21-én ismét változik a forgalmi rend a Ferenciek terén és a Március 15. téren a folyamatban lévő átépítési munkálatok miatt. A módosításokat követően helyreállnak a térség eredeti forgalmi kapcsolatai, az alsó rakpart és az Apáczai Csere János utca felől az Erzsébet híd felé ismét az Irányi utcán keresztül lehet majd közlekedni - közölte a BKK honlapján.

A Ferenciek terén megkezdődik az északi térrész bontása és átépítése is, ezért az átmenő forgalmi sávokat 2013. július 19-étől, péntektől a tér déli oldalára helyezik át.

A munkaterületen az Astoria felé, a Veres Pálné utca és a Városház utca közötti szakaszon továbbra is csak egy forgalmi sáv lesz járható; Buda felé két forgalmi sáv halad át.

A sávok vonalvezetése az Erzsébet híd és a Veres Pálné utca között nem, vagy csak kis mértékben változik. A Ferenciek terei sávok vonalvezetésének és a munkaterületek elhelyezkedésének változása miatt az Astoria felé közlekedő buszok megállója nem változik, azonban Buda felé, a Városház utcától nyugatra a megálló megszűnik, minden járat az Astoriához közelebbi megállóban fog megállni.

Az Irányi utca korábban lezárt első szakaszán hamarosan befejeződnek az aszfaltozási munkák, így az a szakasz 2013. július 22-én, hétfő reggel 7 órától ismét meg lesz nyitva a forgalom előtt.

Az Irányi utca megnyitásával visszaáll az utca lezárása előtti forgalmi rend. A Március 15. tér Duna utca vonalába eső útpályáján így feleslegessé vált a kétirányú forgalmi rend fenntartása, ezért az újra a Duna felé egyirányú lesz. A Belgrád rakparti csomópontban a balra kanyarodási lehetőség megszűnik, a híd alól érkezve újra csak egyenesen lehet továbbhaladni.

A lezárt szakasz kikerülését lehetővé tevő terelőút megszűnésével a Váci utca Duna utca és Irányi utca közötti szakasza újból le lesz zárva. Meg lesz nyitva a Molnár utca vége is, így az a továbbiakban már nem lesz zsákutca.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.