A tanulmány tervezett befejezési határideje: 2007. december elseje, bár a projekt nemzetközi jellegére tekintettel lehetséges némi csúszás. Jelenleg mintegy hét kilométeres romániai, illetve egy hétszáz méteres magyarországi szakaszon teljesen hiányzik a vasúti sín a projekt tárgyát képező nyomvonalon. A vasútvonal újraindításának tervezett költsége nagyban függ a választott műszaki-gazdasági megoldástól, a kiegészítő jellegű infrastrukturális fejlesztésektől. A kezdeti durva becslés a komplex felújítást 13 milliárd forintra becsülte. A beruházás költségoldalával szembeállítható várható társadalmi-gazdasági hozadék meghatározása szintén a tanulmány része lesz. A fejlesztés megvalósulásának számos kockázata, buktatója van. Legfontosabb ezek közt a projekt finanszírozása. A térségi szereplők anyagi erőforrásait a tervezett projekt költségigénye meghaladja, így a projekt megvalósításának feltétele a külső források bevonása, amelynek lehetőségeit a jelen tanulmány vizsgálja meg. A tanulmány elkészültét követően (ha az abban szereplő költség-haszon elemzés és „forrástérkép” ad esélyt a projekt finanszírozásának) előkészítenek egy pályázati projektet az Európai Területi Együttműködés keretei közt a teljes szakasz építési engedélyes tervdokumentációjának az elkészítésére. Ennek megvalósulása legkorábban 2008 vége felé várható. Az építési tervdokumentációk birtokában lehet a kiviteli tervezést, illetve magát a kivitelezést komolyan előkészíteni. A projekt élvezi a szomszédos romániai település, Pécska támogatását, szerepel a két megye közös projektlistáján is. Természetesen egy ekkora volumenű beruházás Romániában is csak uniós támogatással valósítható meg – emelte ki végezetül Makai Attila.
Újjáépülhet a vasúti kapcsolat Battonya és Arad között?
Megvalósíthatósági tanulmányt készít a budapesti székhelyű Aditus Kft. a Battonya-Pécska (Románia) vasútvonal újraindításának várható társadalmi, gazdasági hatásairól az INTERREG III/A HURO0602/045 pályázat keretében - erősítette meg értesülésünket Makai Attila regionális igazgató.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.