Osztrák szakemberek szerint a beruházás akár 5 éven belül megvalósulhat. A még a Monarchia idején létesített összeköttetésnek a II. világháború vetett végett, a kommunizmus éveiben pedig fel sem merült a járatok felújításának gondolata. A bársonyos forradalmat követően azonban mindkét oldalon több tanulmány is született a környezetkímélő utasszállítás esetleges helyreállításáról. Egy most közölt osztrák elképzelés szerint 2013-ban újra villamos közlekedhetne Bécs és Pozsony között, úgy, mint a monarchia idejében. Ezzel az ötlettel a bécsi tömegközlekedési vállalathoz, a Wiener Linienhez tartozó badeni közlekedési cég vezetősége rukkolt elő, adta hírül az Inforadio. Osztrák oldalon egészen a határig, Wolfstahlig ma is közlekedik az S7-es gyorsvillamos, és csupán egy 6 kilométeres szakaszt kellene megépíteni Wolfstahl és Pozsony-Ligetfalu között. A beruházás mintegy 70 millió euróba kerülne, mivel az új autópálya fölött közúti hidat kellene építeni. A terv képviselői azzal indokolják a villamosvonal üzembe helyezését, hogy a Bécs és Pozsony között tavaly óta közlekedő Twin City Liner gyorshajók a vártnál sokkal nagyobb kihasználtsággal közlekednek, és a schengeni térség kibővítése után gyakorlatilag közelebb került egymáshoz a két főváros, akadálymentes a forgalom Bécs és Pozsony között. Az elképzelések szerint a villamos negyedóránként közlekedne, és a gyorsvillamos megállna a schwechati repülőtéren is. A menetidő valamivel meghaladná az 1 órát.
Villamos kötheti össze Pozsonyt és Bécset
Az osztrák és a szlovák fővárost a jövőben ismét rendszeres villamosjárat kötheti össze.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.