Vízosztás és fokozott pályafelügyelet a vasúton

A MÁV Csoport kiemelten ügyel a nagy melegben a vasúti közlekedésre, így fokozott pályafelügyeletet vezet be, az utasok számára pedig ásványvízzel szeretné komfortosabbá tenni a vasúti utazást - közölte szerdán a MÁV.

Az elrendelt hőségriasztásra való tekintettel az utasok számára mától ásványvizet biztosít a MÁV-START. A személyszállító vasúttársaság délelőtt 10 órától a budapesti fejpályaudvarokon és tizenkét nagyobb vidéki állomásán az utasok komfortérzete érdekében vízosztást kezd.

Legelőször a Budapest-Keleti, a Budapest-Nyugati és a Budapest-Déli pályaudvarokon lehet majd átvenni az ingyenes literes ásványvizet, majd fokozatosan bekapcsolódnak a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomások.

A vízosztás mindaddig biztosított, amíg ezt a rendkívüli meleg szükségessé teszi. Ezen kívül a MÁV-START Zrt. azt javasolja tisztelt utasainak, hogy vasúti utazásaikat mindenképpen elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdjék meg.

A vasúttársaság a járművek karbantartása során a megbízható üzemkészség érdekében különös figyelmet fordít a vasúti kocsik légkondicionálóés légjavító berendezéseire - írja a MÁV közleményében.

A MÁV-START Zrt. az utasok számára kedvelt nyaraló és kiránduló helyekre légkondicionált InterCity kocsikat közlekedtet a kényelmesebb utazási lehetőség biztosítása érdekében. A Balaton északi partján Budapest és Tapolca között kétóránként közlekedik a Kék Hullám elnevezésű sebesvonat, amelyen légkondicionált, wifis InterCity-kocsi és tizenhat kerékpár szállítására alkalmas kerékpárszállító-kocsi is közlekedik. Budapest és Balatonfüred között kétórás ütemben közlekednek a Katica sebesvonatok, amelyek korszerű Desiro-járművekből kerülnek kiállításra. Ez a vonattípus is légkondicionált, egyúttal babakocsis és kerekes székes utazásra is megfelelő körülményeket biztosít. A Balaton déli partjára kétóránként indulnak a főváros felől a gyorsvonatok, amelyek egy-egy légkondicionált InterCity-kocsival és nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekednek. Szintén kedvelt kirándulóhely még nyáron is a Bükk térsége, a Budapest–Eger viszonylatban a korábban sebesvonatként közlekedő vonatok InterCity kocsit is továbbítanak, Budapest–Füzesabony–Eger között kétóránként.

A vasúttársaság szakemberei folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályákon a kritikus sínhőmérsékleti pontokat, amennyiben 45 Celsius-fokot elérő, illetve meghaladó sínhőmérsékletet mérnek, a MÁV fokozott pályafelügyeletet vezet be. A tartós hőterhelés szerkezeti változásokat okozhat a pályában, a magas sínhőmérsékletnél – 50-60 Celsius-fok között – a pálya deformálódhat. Amennyiben ennek jelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezet be. A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak, emiatt a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés, sérülés előfordulhat a nagy melegben. A MÁV Zrt. pálya- és felsővezeték-hálózatát karbantartó ügyeletesei folyamatosan készen állnak az esetlegesen keletkező hibák kijavítására.

A közlemény leszögezi: a MÁV-csoport a szabadban dolgozó vasutasok számára biztosítja a törvényben előírt munkavédelmi és munkabiztonsági feltételeket. Az erős napsugárzásnak kitett  dolgozók számára megfelelő védőfelszerelést, ásványvizet, és óránként 10-15 perc pihenőidőt biztosít. Rendkívüli helyzet esetén az átlagostól eltérő munkaszervezési intézkedések léphetnek életbe.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.